Hatalmas a nyomás a magyar sportolón

Az olimpiai hatodik puskás Sidi Péter érzi, hogy nyomás van rajta, ugyanakkor bízik benne, hogy jól szerepel majd a szeptemberi granadai sportlövő világbajnokságon, ahol már ötkarikás kvótákat lehet szerezni.


Sidi Péter az MTI-nek elmondta: a felkészülése jól halad, az idei világkupa-sorozat nemrég ért véget, Pekingben egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, ezzel kijutott a vk-döntőre és stabilizálta helyét a világranglista dobogóján. Hozzátette: sok új felszereléssel kísérletezett, és lassan összeáll a számára megfelelő kombináció.

A komáromi sportlövő az új szabályokkal ugyanakkor nincs kibékülve. Most már ugyanis az alapversenyt követően a döntőben mindenki nulláról indul, így szerinte túl sok szerepet kap a szerencse. Azt mondta, olyan ez, mintha a maratonfutást egy 100 méteres sprinttel döntené el a legjobb nyolc helyezett egy órával a 42 kilométer teljesítése után.

Sidi Péter kitért arra, hogy "szinte már hagyomány", hogy az aktuális olimpia előtt ő szerzi az első magyar ötkarikás kvótát, de ahogy fogalmazott, Granadában nem a riói indulással fog foglalkozni, hanem a jó szerepléssel. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: most is, akárcsak az elmúlt tíz évben, érzi a nyomást.

"Minden olyan sportolón van nyomás, akitől eredményt vagy egy adott sportág eredményességét várják" - tette hozzá a sportlövő, aki a legutóbbi, négy évvel ezelőtti vb-n arany- és ezüstérmet, valamint egy negyedik helyet szerzett.

Elmondta: sajnálja, hogy az olimpiai bajnok Igaly Diána már abbahagyta a versenyzést, pedig életkora alapján még az élvonalban szerepelhetne, de szomorúnak tartja azt is, hogy rajta kívül az elmúlt négy évben felnőtt olimpiai versenyszámban csak a szintén komáromi Miskolczi Julianna tudott érmet szerezni világversenyen.

Sidi Péter a vb-ig egy-két kisebb versenyen, valamint címvédőként a számszeríjász vb-n indul.

Videók