Hat szettben kaptak ki

Nincs újabb magyar főtáblás.


Ecseki Nándornak és Szudi Ádámnak sem sikerült feljutnia a főtáblára egyesben a BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen, szerdán este mindketten hat szettben kaptak ki a selejtező utolsó fordulójában.

Szudi a szlovén Darko Jorgiccsal csapott össze, a rivális remek formáját mutatja, hogy tíz napja döntőt játszhatott az Európa Top 16-bajnokságon, csak a hétszeres győztes német Timo Boll tudta megállítani. Az első négy játszma viszonylag szoros, kiegyenlített küzdelmet hozott, 2-2 után azonban Jorgic megtörte Szudi ellenállását, aki az utolsó két felvonásban összesen hat pontot tudott szerezni.

Ecseki a szlovákok kínai származású védőjátékosával, Wang Yanggal került szembe, és bár az első szettet sikerült megnyernie, utána már az ellenfél irányított. A magyar játékos 1-3 után még szépített ugyan, de a végén Wang örülhetett.

A 170 ezer dollár összdíjazású budapesti tornán 50 ország 309 játékosa szerepel, öt számban, férfi és női egyesben, valamint férfi, női és vegyes párosban rendeznek mérkőzéseket. Hazai részről a negyedik kiemelt Ecseki, Szudi duó, valamint az ötödikként rangsorolt Madarász Dóra, Pergel Szandra és a Szudi, Pergel kettős a 16-os főtáblán kezd, míg egyesben Madarász és Majoros Bence lesz tagja a 32-es elitmezőnynek. A selejtezőből egyetlen hazai pingpongosnak sem sikerült a legjobbak közé kerülnie.

A főtáblás küzdelmek csütörtökön rajtolnak, a torna vasárnapig tart.

Borítókép: Magyar Asztalitenisz Szövetség

Videók