Hargitay: Olyan emberek akarnak ítélkezni, akik maguk sem büntetlenek

Ami jelenleg a magyar úszás körül zajlik, „rémálom" és remélhetőleg nem hullanak ki további csontvázak az úszósport szekrényéből - mondta Hargitay András, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a Magyar Nemzetnek.


Az interjúban Kiss László korábbi szövetségi kapitány ügyével kapcsolatban Hargitay azt mondta, mindig előfordulhat olyan eset, amilyen Kiss Lászlóé, de a Bibliában is vannak útmutatások arra, hogy a bűnös ember miként bűnhődjön és hogyan kap bűnbocsánatot.
 
 
 
Hozzátette: elfogadja, hogy az ügy sokak számára elévülhetetlen, de ha a társadalom kétszer ítéli el azt az embert, aki már megbűnhődött, véleménye szerint nem lehet igazságos. Megjegyezte: a fő kérdés továbbra is az, hogy a társadalom által megválasztott bíróság ötven éve hozott ítéletét a mai társadalom nem fogadja el, súlyosbítani akar, és emellett kiáll egy olyan réteg, amelyik nem áll morálisan az ügy felett. "Olyan emberek akarnak ítélkezni, akik maguk sem büntetlenek" - fogalmazott.
 
Arra a kérdésre válaszolva, hogy kik állhatnak az ügy kirobbantása mögött, azt mondta, van elképzelése, és azok akarnak ma botrányt, akik nem Magyarország érdekeit képviselik.
 
A szövetség és Hosszú Katinka közti kapcsolattal kapcsolatban Hargitay András azt mondta a napilapnak, hogy a versenyző "unikum", megérti, ha saját útját járja és nem az a céljuk, hogy Katinka álljon be a sorba, hanem az, hogy kiteljesítse önmagát. Hozzáfűzte: nem az érdekli, hogy milyen a viszonyuk, a szövetség Magyarország érdekeit nézi, és nem alá-fölérendeltségi viszonyokat.

Videók