Hajszálon múlt a döntő női légpuskában

Horváth Lea csak a 14. helyet szerezte meg, így nem jutottunk a döntőbe a Minszkben rendezendő Európa Játékokon.


Horváth Lea 624,9 körös teljesítménnyel a 14. helyen végzett, mindössze hét tizeddel lemaradva a döntőről női légpuskában a minszki Európa Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövőversenyének hétfői napján.
 
A 17 éves komáromi puskás az utóbbi hónapokban visszafogott teljesítményt nyújtott 10 méteren, s a szombati vegyespáros számban sem lőtt igazán jól, így nagy kérdés volt, hogy hétfőn mikként teljesít.
A kezdés a korábbi versenyein mutatott formáját idézte, 10 lövés után 102,9 körrel, csoportjában a középmezőnyben állt. A folytatásra viszont nagyon összeszedte magát, a második tizes szériáját kiemelkedő, 105,5 körrel zárta, amit később nem tudott megismételni, ám stabilan 104 kör felett lőtt, az utolsó tizesben pedig pont 104-et, így 624,9 körrel fejezte be a versenyt, melyben 625,6 kör kellett a fináléhoz.
 
 
Ahhoz képest, amilyen formám volt tíz méteren az utóbbi időszakban, egész jó volt. Sajnálom az elejét, nagyon izgultam, meg végig egy kicsit lehettem volna bátrabb" - mondta az MTI-nek Horváth Lea, akinek az erősebb egyéni számát, a kisöbű szabadpuska 3x40-es versenyét csütörtökön rendezik a minszki sportlövő központban, kedden pedig Péni Istvánnal 50 méter fekvő vegyescsapatban lesz érdekelt.
 
Győrik Csaba szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott az alapverseny után, azt hangsúlyozva, hogy Horváth végig betartotta edzője utasításait, s jól küzdött.
Hétfőn magyar idő szerint 11 órától Sidi Péter és a már tokiói kvótás Péni István a férfi légpuska számban áll lőállásba.
Az EJ-n minden egyéni számban egy-egy kvótát osztanak ki a jövő évi nyári játékokra.
 

fotó: Olimpia.hu

Videók