Gyurkovics Ferenc ötödik a súlyemelő Elnök Kupán

Gyurkovics Ferenc az ötödik helyen végzett a 105 kilogrammosok kategóriájában az oroszországi súlyemelő Elnök Kupán, amelynek idén, a negyedik kiírás alkalmával Nojabrszk ad otthont.


A pécsi versenyző eredetileg vasárnap lépett volna pódiumra a szibériai városban, ám a nemzetközi szövetség, az IWF kiemelt eseményei közé tartozó világkupa-verseny szervezői időközben módosították a programot, így Gyurkovicsnak egy nappal kevesebb ideje maradt a fogyasztásra. Végül is a szauna segítségével simán "befért" a nyolc emelőt felvonultató súlycsoportjába, ahol a szombati vetélkedésben a tavaly világbajnoki 10., idén Eb-9. magyar emelő - három vetélytársat maga mögé utasítva - ötödikként zárt összetettben 367 kilogrammos teljesítménnyel. Szakításban három jó gyakorlattal 171 kilóig jutott, amivel a fogásnemi sorrendben harmadik lett, lökésben pedig 196 kilogrammot produkált.

A mindenkori orosz államfő által támogatott, s a sportágban ritkaságszámba menő módon pénzdíjas eseményen vasárnap rendezik meg a férfiak plusz 105 kilogrammos súlycsoportjának versenyét, amelyben a Grand Prix-viadal másik magyar résztvevője, a szegedi Nagy Péter áll rajthoz.

A kategóriagyőztesek mindegyike ötezer dollárt kap, az összetett sorrend második helye háromezret, a harmadik pedig kétezret ér. Külön premizálják, ha valaki világcsúcsot állít fel. A két fogásnemben, a szakításban és a lökésben elért csúcsért háromezer dollár jár, az összetettbeli világrekordért pedig hatezret fizetnek. A szombati első napon nem született új csúcs.

Videók