Győzelemmel tért vissza Dévai Boglárka

Két év után újra a dobogó legtetejére állhatott a magyar versenyző.


Dévai Boglárka aranyérmet nyert ugrásban a tornászok Szombathelyen zajló challenge világkupaversenyén, vagyis sikeresen tért vissza a sérülés miatti két éves kihagyást követően.

"Ez hatalmas érzés! Nagyon-nagyon köszönöm azoknak, akik az elmúlt két évben segítettek és támogattak mindenben, abban is, hogy eljussak idáig. Az érmet a két orvosomnak, Korcsmár Józsefnek és Rodler Endrének szeretném ajánlani, akik nélkül most nem lehetnék itt" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Dévai.

A szombathelyi sportoló legutóbb 2018 augusztusában, a glasgow-i kontinensviadalon versenyzett, és ott ugrásban aranyérmet nyert. Ezt követően, szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar egy kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmai voltak. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni. Tavaly tavasszal egy újabb - korrekciós - műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak június elején tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében mostanáig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen.

Dévai hozzátette, nagyon nehéz két éven van túl, és bár nagyon jól érzi magát, még bőven van hova fejlődnie fizikálisan és mentálisan is.

"Nagyon örülök, hogy győzelemmel tértem vissza, ez az érem nagyon közel áll a szívemhez"
- mondta.

A két évvel ezelőtti Európa-bajnok elárulta, a selejtezőben sokkal jobbak és felszabadultabbak voltak az ugrásai, mert a döntőben sokkal jobban izgult.

"Jobban örültem volna, ha a fináléban is úgy sikerülnek az ugrásaim, mint a selejtezőben"
- vélekedett.

A férfiak mezőnyében szombaton Tomcsányi Benedek volt a legjobb magyar, aki negyedik lett gyűrűn.

"Egy picit bosszantó, hogy mindössze fél pont választott el a dobogótól, de nem vagyok elégedetlen, hiszen a verseny előtt elfogadtam volna ezt a helyezést"
- nyilatkozta Tomcsányi.

A szombati győztesek és a magyarok eredményei:

férfiak:

talaj:

1. Rok Klavora (szlovén) 14,000 pont

6. Mészáros Krisztofer 12,400

lólengés:

1. Nariman Kurbanov (kazah) 14,600

7. Kállai Zoltán 12,600
8. Mészáros 12,300

gyűrű:

1. Vinzenz Höck (osztrák) 14,150

 

4. Tomcsányi Benedek 13,100

nők:

ugrás:

1. Dévai Boglárka 13,950

6. Bácskay Csenge 13,200

felemáskorlát:

1. Diana Varinska (ukrán) 13,400

6. Székely Zója 11,750
8. Bácskay 8,500

A vasárnapi program:

Szerenkénti döntők - férfiak: ugrás, nyújtó, korlát, nők: gerenda, talaj 15.00

 

 

Videók