Froome-ot másodszor is királlyá koronázták

Christopher Froome nyerte meg a 102. Tour de France országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi sprintbefutóján a német André Greipel ünnepelhetett Párizsban.


A 2013 után másodszor diadalmaskodó brit kerekes a vasárnapi zárás előtt 1:12 perccel vezetett közvetlen üldözője, a két éve mögötte ugyanúgy második kolumbiai Nairo Quintana előtt, így gyakorlatilag csak arra kellett ügyelnie, hogy ne bukjon és a mezőnnyel érjen célba. A 21. szakaszon a versenyzők Sevres-ből tekertek Párizsba, ahol a belvárosban - a Tuilériák kertje körül és a Champs-Elysées-n - köröztek. A 109,5 kilométeres etap végén sprintbefutóban dőlt el a sorrend: a német André Greipel volt a leggyorsabb.

A 102. Tour de France utolsó szakasza már több mint két évtizede a gálázásé, a kerekesek pezsgővel koccintanak, fotózkodnak, míg beérnek Párizsba. Sajnos ma az időjárás beárnyékolta kicsit az ünneplést, az eső miatt a szakasz időeredményeit már a Champs-Elysees-re érve megállapították, és az etapsikerért csak ezután kezdődött a közdelem a városi körözéssel.

A belga Lotto csapata végül nem hagyta a szökevényeket érvényesülni, a sprintbefutóra pedig a Katyusa vezette fel az utolsó kilométert a Alexander Kristoffnak. A norvég szokása szerint hosszút nyitott, de a Gorilla, azaz Greipel könnyedén kerülte ki, mögüle még a francia Bryan Coquard tudott kibújni, de erőfeszítése csak a 2. helyre volt elég.

Az összetettben Chris Froome (Sky) végzett az élen, így ő viheti haza a sárga trikót, a pontversenyben a zöld trikóért Peter Sagan (Tinkoff-Saxo) volt a legjobb, sajnos a szlováknak a szakaszsiker nem jött össze idén. A pöttyös trikót, azaz a hegyi pontversenyt ugyancsak Froome nyerte, a mezt másodikként viselő francia Roman Bardet-nak meg kellett elégednie a “legagresszívebb versenyző” titulussal. A legjobb 26 év alatti versenyző az összetett második kolumbiai Nairo Quintana lett, a csapatversenyt pedig a Movistar.

Tour de France, 21. szakasz, top 10:
1     Andre Greipel (Ger) Lotto Soudal     2:49:41    
2     Bryan Coquard (Fra) Team Europcar        
3     Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha        
4     Edvald Boasson Hagen (Nor) MTN – Qhubeka        
5     Arnaud Demare (Fra) FDJ.fr        
6     Mark Cavendish (GBr) Etixx – Quick-Step        
7     Peter Sagan (Svk) Tinkoff-Saxo        
8     John Degenkolb (Ger) Team Giant-Alpecin        
9     Michael Matthews (Aus) Orica GreenEdge        
10     Ramunas Navardauskas (Ltu) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team        

Összetett végeredmény:
1     Christopher Froome (GBr) Team Sky     83:19:15    
2     Nairo Quintana (Col) Movistar Team     0:01:12    
3     Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team     0:05:25    
4     Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team     0:08:36    
5     Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo     0:09:48    
6     Robert Gesink (Ned) Team LottoNL-Jumbo     0:10:47    
7     Bauke Mollema (Ned) Trek Factory Racing     0:15:14    
8     Mathias Frank (Swi) IAM Cycling     0:15:39    
9     Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale     0:16:00    
10     Pierre Rolland (Fra) Team Europcar     0:17:30

Videók