Film készült Overdose-ról

Egész estés dokumentumfilm készült a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) és az HBO Magyarország gyártási támogatásával Overdose-ról, az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyző lováról.


Az Overdose - Csoda Magyarországon című alkotás a tervek szerint május végén kerül mozikba.

A film Ferenczi Gábor rendezésében és Major István (Filmteam) producer vezetésével jött létre - olvasható a filmes szervezetnek pénteken az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében, amely kitér arra, hogy a rendező A barátkozás lehetőségei című alkotásáért a 40. Magyar Filmszemlén a Legjobb tévéfilm díját kapta.

A produkció összköltségvetése 50 millió forint, a film gyártását a MNF 12 millió forinttal támogatta. Jelenleg az utómunkálatokat végzik.

"A remény 2006-ban egy jelentéktelen külsejű csikó alakjában ragyog fel, és egy csapásra megváltoztatja a környezetében élők életét" - idézi a közlemény Ferenczit.

A dokumentumfilmet 2008-ban kezdte el forgatni a rendező Idrányi Flóra és Gül Togay forgatókönyvírók segítségével. Alagtól Németországon és Anglián át egészen Szlovákiáig követték Overdose-t. A film középpontjában a "csodaló", Overdose fordulatokban, tanulságokban és sikerekben gazdag "karrierje" áll.

"Az egyik napról a másikra 3000 helyett 5 millió eurót érő Overdose a remény jelképe, egy olyan ígéreté, mely csak egyszer adódik az ember életében" - vélekedett Ferenczi.

A film az HBO Magyarország és a Magyar Nemzeti Filmalap tavaly októberben kezdődött hosszú távú együttműködése keretében készült, amelynek célja a moziközönséget is megszólító kreatív dokumentumfilmek közös létrehozása.

Andrew G. Vajna filmipari kormánybiztos szerint az együttműködés lehetővé teszi, hogy a közösen készített dokumentumfilmeket moziban és a televízióban is bemutassák, így a filmek a legszélesebb közönséghez juthatnak el.

A Magyar Nemzeti Filmalap másfél éves működése óta eddig 17 mozifilm gyártását és közel 70 filmterv (forgatókönyv) fejlesztését támogatta. A 17 gyártásra támogatott mozifilm közül 7 forgatása már befejeződött, jelenleg az utómunkák folynak, hamarosan a mozikban és a nemzetközi filmfesztiválokon is találkozhat velük a nagyközönség.

 

Videók