Felrázták a mezőnyt, Froome elveszítette a sárga trikót!

Túl vannak a versenyzők a rettegett macskaköves szakaszon, ami Seraing és Camrai közötti 223, 5 kilométerével egyben a leghosszabb is volt az idei programban. A nap hőse egyértelműen Tony Martin, aki egy három kilométeres szóló után a szakaszgyőzelmet és a sárga trikót is megszerezte. A bikemag.hu beszámolója.


A hét macskaköves szektorból hat volt francia területen (a problémamentesen teljesített hetedik még Belgiumban, nagyjából a szakasz felénél),  szorosan egymás után, az utolsó 45 kilométerbe sűrítve. Az addig inkább komótosan tekerő mezőny össze is kapta magát, felgyorsult a tempó, aminek persze megvoltak a maga áldozatai is. Ilyen körülmények között akinek defektje van,  végleg lemaradhat, ez történt a szakasz egyik nagy esélyesével Alexander Kristoffal (Katusha) és az ismét balszerencsés napot kifogó Thibaut Pinot-val (FDJ) is.

Máskülönben az esélyesek és az összetett menők is mind az első csoportban maradtak. A “fantasztikus négyes” közül Vincenzo Nibali (Astana) tűnt a legagilisebbnek, de Christopher Froome (Sky) sem sokkal maradt el mögötte. Rövid időre még Alberto Contadort  is sikerült leszakítaniuk, ám a Tinkoff-Saxo hamar rendezte a sorokat és utolérte a nyolcfős szökevénycsoportot. Viszont talán némi meglepetésre, jól bírta a tempót  Nairo Quintana(Movistar) is.

A gyakorlatilag bukásmentesen végigtekert macskaköves szektorok után végül Tony Martin (Etixx-Quick Step) hozta meg a jó döntést a jó pillanatban: valamivel több mint 3 kilométerrel a vége előtt támadott. Martin nem sokkal előtte  szintén defektből érkezett vissza a főmezőnyhöz, az Etixx-Quick Step csapata viszont nem csak ekkor tette oda magát, végig kiváló teljesítményt nyújtottak.  S bár Martin számára az utolsó méterekre forró volt a helyzet, végül 3 másodperccel üldözői előtt ő ért elsőként célba a mai napon. A Tour de France negyedik napján tehát, azok után, hogy csak másodpercekre volt eddig is a sárga meztől, végre átvehette a vezetést összetettben.

Top 10 a szakaszon:
1     Tony Martin (Ger) Etixx – Quick-Step     5:28:58    
2     John Degenkolb (Ger) Team Giant-Alpecin     0:00:03    
3     Peter Sagan (Svk) Tinkoff-Saxo        
4     Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team        
5     Edvald Boasson Hagen (Nor) MTN – Qhubeka        
6     Nacer Bouhanni (Fra) Cofidis, Solutions Credits        
7     Jacopo Guarnieri (Ita) Team Katusha        
8     Tony Gallopin (Fra) Lotto Soudal        
9     Zdenek Stybar (Cze) Etixx – Quick-Step        
10     Bryan Coquard (Fra) Team Europcar    

Az összetett élmezőnye:
1     Tony Martin (Ger) Etixx – Quick-Step     12:40:26    
2     Christopher Froome (GBr) Team Sky     0:00:12    
3     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:00:25    
4     Tony Gallopin (Fra) Lotto Soudal     0:00:38    
5     Peter Sagan (Svk) Tinkoff-Saxo     0:00:39    
6     Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team     0:00:40    
7     Rigoberto Uran (Col) Etixx – Quick-Step     0:00:46    
8     Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo     0:00:48    
9     Geraint Thomas (GBr) Team Sky     0:01:15    
10     Zdenek Stybar (Cze) Etixx – Quick-Step     0:01:16

Videók