Félmilliós kártérítést kapnak a kizárt kenyai futók

Németország – A felvezető autó sofőrje miatt zárták ki őket.


Kártérítést kapnak azok a futók, akiket a felvezető autó tájékozatlan sofőrje rossz útra vezetett a németországi Kasselben rendezett vasárnapi maratoni versenyen, s emiatt végül a kizárás sorsára jutottak.

 

Az eseményt biztosító rendőri egység vezetője a helyi újságnak (HNA) elmondta: az incidens a viadal 19. kilométerénél történt, amikor a kocsi nem követte a rendőrségi autót, hanem egy másik irányba haladt tovább.

 

A rendezők némi tanakodás után az ötfős élboly tagjait diszkvalifikálták, miközben a rossz úton futottak, mivel vissza már nem fordíthatták őket, a levágással pedig öt kilométerrel rövidebb szakaszt tettek volna meg.

 

Winfried Aufenanger versenyigazgató ugyanakkor azt mondta a HNA-nak, hogy négy kenyai futóval megállapodtak, s fejenként 1500 eurós (átszámítva közel félmillió forintos – a szerk.) fájdalomdíjat fizetnek nekik.

 

Harmadszor is a legjobbak között a Veszprém kiválósága " KÉZILABDA › Európai kézilabda

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulója után is bekerült a játéknap álomcsapatába Lékai Máté. A Telekom Veszprém játékosa legutóbb nyolc találattal vette ki a részét a Meshkov Breszt idegenbeli legyőzéséből (29-26), összességében pedig 26 gólnál jár, amellyel vezeti a sorozat góllövőlistáját.

Videók