Fekete Beatrix megvédte címét

Szierer János lesz a felnőtt, Lőrincz Attila pedig az utánpótlás evezős válogatott szövetségi kapitánya.


 A címvédő Fekete Beatrix győzött szombaton a nők nyílt kategóriájában a Győrben rendezett evezős ergométeres országos bajnokságon. A Budapest Evezős Egyesület versenyzője mögött Krémer Eszter és Horváth Mária végzett a második, illetve harmadik helyen. A könnyűsúlyúak küzdelmét a Ferencváros tavaly harmadik evezőse, Abid Syham nyerte.

 

A férfiaknál a riói olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz fölényes sikerét hozta a nyílt kategória, míg a könnyűsúlyúaknál a favorit Galambos Péter diadalmaskodott nagy csata után.  Az országos csúcs csak a férfi nyílt versenyben forgott veszélyben, Pétervári-Molnár 1,6 másodperccel maradt el Haller Ákos 2004-ben elért 5:49.2 perces rekordjától. A versenyzők 2000 métert húztak le a speciális gépeken.

 

  

A sportággal kapcsolatos friss hír az is, hogy az elnökség meghallgatta a szövetségi kapitányi pályázaton jelentkezett szakembereket, majd úgy döntött, hogy a felnőtt szövetségi kapitányi posztra Szierer Jánost, az utánpótlás szövetségi kapitányi posztra Lőrincz Attilát, a sportigazgatói posztra pedig Kozsák Jánost kéri fel. Valamennyien elfogadták a felkérést.

Videók