Ez történt a tokiói olimpia csütörtöki versenynapján

Kapás Boglárka negyedik lett, Milák és Szabó döntőben száz pillangón, győztek a férfi pólósok, kikaptak a női kézisek.


Az úszó Kapás Boglárka 200 méter pillangón elért negyedik helye volt a legjobb magyar eredmény csütörtökön a tokiói olimpián.

Az UTE 28 éves világ- és Európa-bajnoka szokásához híven a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. A végül olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye befogni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, végül azonban két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba.
Kapás később Jakabos Zsuzsannával, Veres Laurával és Késely Ajnával a 4x200 méteres gyorsváltóval hetedik lett, míg Németh Nándor 100 méter gyorson nyolcadik.

 

Sport365.hu - Újabb pontszerzés! Kapás Boglárka olimpiai negyedik 200 pillangón

Az UTE 28 éves versenyzője a megszokottaknak megfelelően a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. Az olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye utolérni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, azonban végül két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba.

 

A 200-on aranyérmes Milák Kristóf, valamint Szabó Szebasztián is bejutott az elődöntőbe 100 méter pillangón. A friss olimpiai bajnoknál csak a világcsúcstartó amerikai Caeleb Dressel volt gyorsabb csütörtökön, míg Szabó a 14. lett.

A visszavonulás előtt álló Cseh László nyolcadik idővel jutott döntőbe 200 méter vegyesen, míg 200 méter háton Telegdy Ádám negyedik idővel finalista.
Késely Ajna összesítésben a 13. helyen végzett 800 méter gyorson, míg a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka 20. lett 200 méter háton, ahol Burián Katalin bejutott az elődöntőbe nyolcadik idővel. A 4x100 méteres vegyes vegyesváltó - Kovács Benedek, Halmai Petra, Márton Richárd, Gyurinovics Fanni összetételben - a 15. helyen zárt.

A tornászok női egyéni összetett döntőjében Kovács Zsófia felemáskorláton és ugrásban jól teljesített, míg gerendán és talajon rontott, így a 14. helyen végzett.

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Mohamed Aida összeállítású női tőr csapat hetedik lett, Mohamed a helyosztón pástra lépett, ezzel magyar rekorderként hetedik olimpiáján szerepelt.

A férfi vízilabdázók 23-1-re verték a dél-afrikaiakat, ugyanakkor a női kézilabdázók gyenge játékkal 38-31-re kikaptak az Orosz Olimpiai Csapattól, és három fordulót követően nincs pontjuk, s messze kerültek a negyeddöntőtől.

Sport365.hu - Letargia és síri csend a tokiói kézicsarnokban

A magyar női kézilabda-válogatott 38-31-es vereséget szenvedett a címvédő oroszoktól a tokiói olimpián csütörtökön, ezzel nehéz helyzetbe került a csoportból való továbbjutás szempontjából. A mérkőzés előtt a magyar himnuszt követően Csajkovszkij első zongoraversenyét játszották le Oroszország himnusza helyett, melyet egymás kezét fogva hallgattak végig az oroszok.

 

Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz férfi egypárban az elődöntős futamában ötödik lett, ami után pénteken a B döntőben (7-12. hely) szerepelhet.
A cselgáncsozó Cirjenics Miklós 100 kilogrammos súlycsoportban a nyolcaddöntőben kikapott és kiesett. A női sportpisztolyos Major Veronika a 42. a pontlövészet után, az alapverseny felénél.

A szörfös Cholnoky Sára 25. helyen zárt.

Finndingiben Berecz Zsombor a harmadik helyre csúszott vissza a hatodik futamot követően. Érdi Mária (Laser Radial) 15., Vadnai Benjamin (Laser Standard) 18. nyolc futamot követően.

Borítókép: Facebook.com/ Kapás Bogi 

Videók