„Ez az olimpia történelmi lesz"

Thomas Bach-nak nagyok az elvárásai.


Thomas Bachnak meggyőződése, hogy történelmi lesz a 2021-es tokiói olimpia.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke a Nikkei japán újságnak adott interjúban használta ezt a jelzőt, hozzáfűzve, hogy a jövő nyári ötkarikás játékoknak egyszersmind világtörténelmi jelentőségük is van. Bach dicsérte a japán házigazdákat, akik megítélése szerint mindent elkövetnek az olimpia sikeréért most, a koronavírus-járvány idején is.

"Mindig is állítottam, hogy Tokió a játékok történetében a legjobban felkészült város. És mindig óvatos vagyok, amikor a történelmi szót használom, de ez az olimpia történelmi lesz" - jelentette ki a NOB első embere, aki méltatta Japánnak a pandémia kapcsán hozott különféle intézkedéseit.

Kiemelte, hogy a világ számos országában jelenleg nehéz a helyzet, de biztos benne, ez az olimpia kezdetére kedvező irányban változik. A 2020-ról 2021-re halasztott tokiói nyári olimpiát július 23-a és augusztus 8-a között rendezik, s utána következik a paralimpia augusztus 24-től szeptember 5-ig.

Borítókép: Dan Istitene/Getty Images

Videók