Evezős-vb - Lemaradt a kvótáról a Varga, Galambos duó

A Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős egység csak negyedik lett szerdai negyeddöntős futamában, így nem jutott be a legjobb 12 közé a szlovéniai Bledben zajló, olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságon, ezzel elvesztette esélyét a kvótaszerzésre. A könnyűsúlyú négypár ugyanakkor döntős.


Vargáéknak legalább az első 11 között kellett volna zárniuk a londoni indulási jog kiharcolásához, de mostani szereplésük nyomán a folytatásban csak az alsóházi középdöntőben, azaz a 13-24. helyért harcolhatnak.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a könnyűsúlyú négypárok között érdekelt Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs és Kitka Gergely alkotta kvartett negyedik lett reményfutamában, így vasárnap vízre szállhat a fináléban. Ez a szám nem szerepel az ötkarikás játékok műsorán.

Szerdán még egy magyar hajó versenyzett, az Elekes Szilveszter, Hermann Róbert kétpárevezős az alsóházi középdöntőben ötödikként ért célba, így utolsó pályája függvényében a 19-22. helyen végez majd a vb-n (22 nevező volt).

A magyaroknak már csak egy számban maradt esélyük a kvótaszerzésre Bledben. A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes pénteken száll vízre a legjobb 12 között, s csupán egy riválisát kell megelőznie a londoni repülőjegy biztosításához.

A jövő évi olimpiai helyek legnagyobb része ezen a regattán kel el, a fennmaradó kvóták sorsáról regionális viadalok, majd legvégül a jövő májusi, luzerni kvalifikációs verseny dönt.

A vb-n nem személyek, hanem egységek szereznek indulási jogot, a további viadalokon azonban már személyre szólóak lesznek a kvóták.
 

Videók