Evezős-vb: három egység képviseli a magyar színeket

Három egység képviseli a magyar színeket a dél-koreai Csungdzsuban vasárnap kezdődő és jövő vasárnapig tartó evezős-világbajnokságon, közülük ezúttal is a könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péternek van a legjobb esélye a jó szereplésre.


A váci sportoló a három évvel ezelőtti bronz és a tavalyi ezüst után most is a dobogóra tör.

"Borzasztóan erős mezőny lesz Dél-Koreában. A címvédő dán Henrik Stephansen mellett ott lesz az a francia is, aki a világ eddigi legjobb idejét húzta. A 27 induló közül hét-nyolc olyan evezős van, aki nyerhet" - idézte a 26 éves Galambost a hazai szövetség honlapja.

A sportoló hozzátette: a felkészülése jól sikerült, s bízik benne, hogy a jó formája kitart a versenyig.

Rajta kívül a Tisza Evezős Egylet duója, a kormányos nélküli kettesek között vízre szálló Simon Béla és Juhász Adrián, valamint az egypárevezősök között érdekelt Széll Domonkos indul a vb-n.

Előbbi egység a 6-10. helyet célozza meg, Széll pedig a legjobb 12 közé szeretne kerülni. A paraversenyeken Lengyel Mónika és Németh Szabolcs (mindkettő Arrabona EK) száll vízre magyar részről.

Az előcsatározásokat követően a döntőket jövő pénteken, szombaton és vasárnap rendezik Csungdzsuban.

EVEZÉS
Világbajnokság, korábbi magyar eredmények:
egypár: Ambrus Mariann egy ezüst (1975) és két bronz (1977, 1978), Sarlós Katalin egy bronz (1989)
könnyűsúlyú egypár: Kokas Gergely egy bronz (1999), Galambos Péter egy bronz (2010) és egy ezüst (2012)
kétpár: Haller Ákos, Pető Tibor két arany (2001, 2002)
könnyűsúlyú kétpár: Varga Tamás, Hirling Zsolt egy arany (2005)

Videók