Erősíti sportkapcsolatait Magyarország és Szaúd-Arábia

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hétfőn a Magyar Sport Házában fogadta Naval Fajszal Fahd Abdulazizt, Szaúd-Arábia sportminiszterét.


A MOB közleménye szerint a tervek alapján Magyarország és Szaúd-Arábia együttműködésében - amelyet a MOB dolgoz majd ki - csereprogramok, közös felkészülések és versenyrendezések is szerepelnek majd.   

Borkai Zsolt megállapodott abban a szaúdi sportminiszterrel, hogy az együttműködés részleteiről az elkövetkező időszakban egyeztetnek. A megállapodást rögzítő szerződést Szabó Bence, a MOB és Mohamed al-Misehal, a szaúdi olimpiai bizottság főtitkára készíti elő. A szerződés aláírására a tervek szerint jövő júniusban, a nemzeti olimpiai bizottságok Lausanne-ban sorra kerülő közgyűlésén (ANOC) kerül sor.   

A szaúdi sportminiszter délután Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkárral találkozik.

Videók