Erős nap elé néznek a magyarok az olimpián

Mutatjuk kiknek drukkolhat szerdán!


Az esélyek alapján erős napjuk lehet a magyaroknak szerdán, amikor 200 méter pillangón döntőt úszik Milák Kristóf, a vívóknál pástra lép a férfi kardcsapat, cselgáncsban pedig tatamira Tóth Krisztián.

A világcsúcstartó és világbajnok Milák az előfutamból és az elődöntőből is a legjobb idővel lépett tovább, jelentős előnnyel a vetélytársaihoz képest. Ugyancsak döntős Kenderesi Tamás, aki az ötödik idővel került a legjobb nyolc közé.


Milák a szám legnagyobb esélyese.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szerdai finálés programban még egy magyarért lehet majd szorítani, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka úszik 200 méter vegyesen, és bár ő a szám címvédője, illetve világcsúcstartója, az elődöntő alapján most vélhetően már az éremért is nagyon meg kell majd küzdenie.

Férfi kardban Szilágyi Áron szombaton ismét megvédte címét, így már háromszoros olimpiai bajnokként lép pástra a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári Andrással és a 2009-ben vb-bronzérmes Decsi Tamással együtt. Csereként Gémesi Csanádot lehet beállítani - aki egyébként rendszerint az alapcsapat tagja -, visszacserére viszont már nem lesz lehetőség.

A férfi kardozók esélyesként szerepelnek majd, mivel az elmúlt évek világbajnokságain rendre érmet szereztek, 2016-ban, 2017-ben és 2019-ben ezüstöt, 2018-ban bronzot.

Legutóbb, a két évvel ezelőtti budapesti vb-n ráadásul mindössze egyetlen tussal maradtak alul a döntőben az akkor sorozatban a harmadik vb-címüket begyűjtő dél-koreaiakkal szemben. A magyarok az amerikaiakkal kezdenek, és győzelem esetén az olasz-iráni párharc továbbjutójával küzdhetnének meg a döntőért, ahova a másik ágról a dél-koreaiak, illetve az oroszok vagy a németek juthatnak be. A magyar férfi kardválogatott legutóbb 25 éve, Atlantában nyert érmet - ezüstöt - olimpián.

Szerdán küzdhet dobogóért Tóth Krisztián is, aki a 2014-es cseljabinszki ezüstje után, idén bronzérmet nyert a budapesti világbajnokságon. A 90 kilogrammos súlycsoport magyar indulója a menekültek csapatát képviselő Popole Misenga ellen kezd a 32 között és továbbjutása esetén valószínűleg a 2019-ben vb-második japán Mukai Soicsiro vár rá.

A női vízilabda-válogatott az oroszok elleni döntetlent követően a címvédő és most is első számú esélyesként számon tartott amerikaiakkal mérkőzik meg.
Finndingiben - a második helyen álló - Berecz Zsomborral és női szörfben Cholnoky Sárával a mezőnyben folytatódnak a küzdelmek, illetve lőállásba áll a kieséses szakaszban az íjász Balogh Mátyás.

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

Videók