Először állnak össze mással párosozni a kínai asztaliteniszezők

A sportág történetében először más nemzetbeli játékosokkal alkotnak párost a kínai asztaliteniszezők az e heti, dél-koreai World Tour-versenyen.


A kezdeményezés hátterében a küzdelem fejlesztése és a sportág népszerűbbé tétele áll.

Az asztalitenisz 1988-ban került fel az olimpiai játékok műsorára, s az azóta megnyerhető 28 aranyéremből 24-et kínai játékosok szereztek meg - nyolc éve, Pekingben és tavaly, Londonban mind a négy számban ők diadalmaskodtak.

A nemzetközi szövetség (ITTF) közlése szerint a szerdán kezdődött incsoni Korea Openen a férfi párosok között lesz hat "vegyes” duó - a kínai szövetség kezdeményezésére.

"Nagyszerű ötletnek tartom, ezáltal a World Tour-viadalok még izgalmasabbak lesznek, ráadásul a többi ország játékosai is fejlődhetnek” - mondta Adham Sharara ITTF-elnök.

Videók