Elindult a csúcstámadás! Klein Dávid és Suhajda Szilárd

A tervek szerint október 1-jén érhetik el a Dhaulagiri csúcsát.


Az Eseményhorizont két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd szeptember elsején indult el Budapestről Nepálba. A hosszú repülőút után néhány napot a fővárosban Kathmanduban töltöttek, majd egy helyi járattal repültek tovább Pokharába. Útjukat busszal és terepjáróval folytatták, utána pedig hozzávetőleg egy hetet sétáltak, hogy elérjék az alaptábort. Az alpinisták célja, hogy megmásszák a „Viharok hegye”-ként is emlegetett Dhaulagirit. Céljuk a 8167 méter magas csúcs elérése oxigénpalack és teherhordók nélkül. Az alaptáborába szeptember 14-én érkeztek meg.

Dávid és Szilárd megkezdte a csúcsmászást!

A tervük az, hogy ma az alaptáborból egyenesen a kettes táborba (6450 m) mennek, majd másnap már a hármas táborban töltik az éjszakát (7200-7400 méter között).

A Dhaulagiri csúcsát így október elsején érhetik el. A csúcsmászást követően még aznap visszaereszkednek legalább a hármas, optimális esetben a kettes táborig.

Ha sikerül a Dhaulagiri csúcsának elérése, akkor az Eseményhorizont egy szép sikerrel, a mászópáros egy közös csúcsélménnyel gazdagodik.

Borítókép és forrás: Facebook.com/ Klein Dávid

 

Sport365.hu - Az üde színekből szürke lett, a napfényből köd, a kellemes hűvösségből, metsző szél

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Klein Dávid és Suhajda Szilárd újabb csúcs meghódítására készül. A két magyar hegymászó ezúttal a „Viharok hegyeként" is emlegetett, 8167 méter magas Dhaulagirit szeretné megmászni, oxigénpalack nélkül. Útjukról mi is beszámolunk naplóbejegyzéseik segítségével, melyeket változtatások nélkül közlünk. 2021. szeptember 12. "Érdekes nap a mai...

Videók