1 NŐ - 9 OLIMPIA

Rekordközelben az olimpikon A georgiai sportlövő a kilencedik olimpiájára készülhet


Nino Szalukvadze lehet az első nő, aki kilenc nyári olimpián szerepel, miután megszerezte a kvótát a 2020-as tokiói játékokra.

A georgiai sportlövő a légpisztolyosok 10 méteres számában vívta ki az indulási jogot azzal, hogy ötödik lett a pekingi világkupaversenyen.

 
 
Fotó: geonoc.org.ge - Nino Szalukvadze tiniként
 
Az 50 éves sportoló az 1988-as, szöuli olimpia óta valamennyi nyári ötkarikás játékokon részt vett, hosszú pályafutása során pedig egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet nyert. Rögtön első próbálkozásra - még szovjet színekben - lett olimpiai bajnok a pisztolyosok 25 méteres számában és a dél-koreai fővárosban másodikként végzett abban a számban, amelyben most kvótát szerzett. Húsz évvel később Pekingben szintén 10 méteren volt harmadik - immár grúzként.
 
Szalukvadze Rióban az első olyan olimpikon lett, aki anyaként egy csapatban szerepelt a fiával.
 
Szalukvadze nyolc olimpiai szereplésével eddig holtversenyben tartotta a rekordot Lesley Thompson kanadai evezőssel és Josefa Idem olasz-német kajakossal a nők között.
 
 
Fotó: Vladimir RysBongartsGetty Images - Lesley Thompson-Willie
 
 
Fotó: Quinn RooneyGetty Images - Josefa Idem
 
 
Az abszolút csúcsot Ian Millar kanadai díjugrató tartja, aki 1972 és 2012 között tízszer volt olimpikon.
 
 
Fotó: Artur WidakNurPhoto via Getty Images - Ian Millar
 

 

Videók