Döntős a magyar férfi gyorskorcsolya váltó

Az érmekért a hollandokkal, az olaszokkal, és az oroszokkal, és a franciákkal küzdhet meg a magyar váltó.


Elődöntős futamában végig vezetve A-döntőbe jutott a magyar férfi váltó a gdanski rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

A szombati program vége felé a magyarok - ezúttal Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba, Varnyú Alex összeállításban - hamar az élre álltak és az 5000 méteres táv során végig őrizték pozíciójukat. Mögöttük az oroszok haladtak, a másik két csapat - a francia és a lett - a hajrára leszakadt.

Az érmekért az olimpiai bajnok magyarok és az oroszok mellett még a hollandok és az olaszok harcolnak majd vasárnap.

A magyar női váltónak pár perccel korábban nem sikerült a legjobbak közé kerülés, sőt, a németek akadályozása miatt ki is zárták a - Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai Sára Luca, Somogyi Barbara - négyest.

Az élen sokáig a franciák és az oroszok, haladtak, majd utóbbiak előztek, a magyarok pedig a harmadik-negyedik helyen korcsolyáztak, amíg egy előzési helyzetben ki nem csúszott a német váltó egyik tagja. A magyar csapat bejött harmadiknak, jelentős hátránnyal, végül azonban kizárták, így számára befejeződött a verseny.

Az A-döntőbe az oroszok és a franciák mellett a hollandok és az olaszok jutottak be.

Vasárnap az 1000 méter küzdelmeit, a staféták fináléit és nyolc-nyolc résztvevővel a 3000 méteres szuperdöntőt rendezik. Az összetettben a férfiaknál három magyar van az első tízben, Krueger John-Henry hetedik, Liu Shaolin Sándor a kilencedik, Liu Shaoang a tizedik.

Borítókép: Facebook.com/ Hunskate

Videók