Cseh Lászlónak egyetlen problémája a Duna Arénával, de... - videó

A kétszeres világbajnok persze szívesen sétálna a dobogóig egy vb-éremért.


"A 200 pillangó után eljutni az eredményhirdetésig lehet, hogy nehezebb volt, mint magát a távot leúszni" - mondta a Sport 24 híradónak a DIGI Sporton Cseh László a Budapest Bajnokság után, amely a budapesti vizes vb fő tesztversenye. A versenyigazgató gyűjti az észrevételeket - eddig 34 jutott el hozzá -, és a munkatársaival próbálnak mindent megoldani. Hosszú Katinka ezúttal néző és díjátadó volt.
 
Tóth Ákos versenyigazgató elmondta, hogy a mostani versenyt úgy rendezték meg, mintha már most a világbajnokságra került volna sor. Az esetlegesen még előforduló problémákat igyekeznek megoldani a 49 nap múlva esedékes rajtig. "Nagyon érdekel a versenyzők véleménye, hiszen ők azok, akik először 'megkóstolják' a vizet, és ők úsznak. Mindenkit kértem - de az edzőket is -, hogy ha bármilyen észrevételük van, azonnal szóljanak. Most a harmincnegyediknél tartok, amit felhasználunk, listára tesszük, és mindegyiket el kell intézni."
 
Cseh László is mondott pár észrevételt a Sport 24 híradónak a DIGI Sporton. "Az uszoda szerintem tökéletes, a melegítő medence nagyon jó, kellemes ott is úszni, el lehet könnyen helyezkedni, persze, majd ma jönnek a külföldi csapatok, jóval szűkösebb lesz a hely, de egyelőre minden rendben volt. Ami kicsit furcsa, hogy elég sokat kell sétálni, hiszen nagyon-nagy a létesítmény. A 200 pillangó után eljutni az eredményhirdetésig lehet, hogy nehezebb volt, mint magát a távot leúszni."
 
A kétszeres világbajnok persze szívesen sétálna a dobogóig egy vb-éremért. "Mindenképpen, de azért remélem, hogy addigra engedik a liftet használni, mert a lépcsőzés a nagy ellenségem."
 
Cseh László 200 pillangón már bezsebelt egy aranyat a vb-helyszínen. "Nagyon örülök, hogy ilyen jó verseny volt, jól ment az úszás, jól éreztem a tempókat, a hosszokat. Ez mindenképpen biztató, de az elkövetkező időszakban ennél még sokkal jobbra lesz szükség. A vb-rajtig ezt még össze tudjuk rakni" - tette hozzá a háromszoros olimpiai ezüstérmes klasszis.
 
Késely Ajna 400 gyorson győzött, az aranyérmet Hosszú Katinka adta át neki. "Még a nézők hiányoznak, de amúgy igen, már elkapott a vb-hangulat" - mondta a 15 éves úszónő.

DIGI Sport 24

"A 200 pillangó után eljutni az eredményhirdetésig lehet, hogy nehezebb volt, mint magát a távot leúszni" - mondta Cseh László a Budapest Bajnokság után, amely a Vizes vb, Budapest 2017 fő tesztversenye volt. Katinka Hosszu ezúttal néző és díjátadó volt.

Videók