Csak Tiger Woods nem indult el a versenyen

Kiélezett küzdelem végén dőlt el az arany.


Kiélezett küzdelem végén rájátszásban dőlt el a győzelem a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követő első profi golftornán, a texasi Fort Worth-ben rendezett Charles Schwab Challenge-en.

A 7,5 millió dollár összdíjazású, négynapos verseny utolsó napja előtt óriási volt a "tülekedés" az élmezőnyben, az első 13 játékos három ütésen belül volt egymáshoz képest. Az első helyen Xander Schauffele állt, ám nem tudta megtartani pozícióját, és a 18. szakasz végén a szintén amerikai Daniel Berger és Collin Morikawa holtversenyben került az élre. Így következett a rájátszás, mely rögtön az első lyukon eldőlt, miután Morikawa közeli rágurítása sikertelen volt.

A 27 éves Berger karrierje harmadik PGA-versenyét nyerte meg, a mostani első helyért pedig 1,35 millió dollárt (417 millió forint) kapott.

A sportág legrangosabb sorozata három hónapig szünetelt a világjárvány miatt, az újrakezdésnél pedig Tiger Woodson kívül mindenki elindult a legjobbak közül. Így ott volt a világranglista-vezető Rory McIlroy is, akinek három nap után még reális győzelmi esélyei voltak, ám vasárnap rengeteget hibázott, és visszacsúszott a 29. helyre.

Eredmények:

1. Daniel Berger (amerikai) 265 ütés (65, 67, 67, 66) - szétütésben, az 1. extra lyukon
2. Collin Morikawa (amerikai) 265 (64, 67, 67, 67)
3. Bryson DeChambeau (amerikai) 266 (65, 65, 70, 66) és
Jason Kokrak (amerikai) 266 (67, 70, 65, 64) és
Justin Rose (angol) 266 (63, 69, 68, 66) és
Xander Schauffele (amerikai) 266 (65, 66, 66, 69)

Borítókép: Mike Ehrmann/Getty Images for The Match

 

Videók