Birkózó-vb: két nyert, három elveszetett meccs a magyarok hétfői mérlege - összefoglaló

Kardos Róbert (55 kg) és Wöller Gergő (66 kg) a 16, míg Szmik Attila (96 kg) a legjobb 32 között búcsúzott a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.


A mindössze 18 éves Kardos jól kezdte a vb-t, fordulatos mérkőzésen, 8-5-re legyőzte a litván Jurcys Sarunast. A folytatásban azonban az amerikai Angel Alesmo Escobedóval már nem bírt, s alig több mint egy perc alatt 8-0-ra kikapott.

A háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes Wöller papírformának megfelelő győzelemmel nyitott, a venezuelai Cesar Augusto Robertty Morenót 6-1-re verte, majd következett az előzetesen verhetőnek vélt Mandakhnaran Ganzorig.

A mongol azonban nagyon jól birkózott a magyar ellen, és kevesebb mint öt perc alatt 9-2-re nyert. Később Ganzorig a negyeddöntőt is sikerrel vette, az elődöntőben pedig csak kisebb értékű akciói miatt kapott ki kubai riválisától.

Szmik Attila számára egy mérkőzésig tartott a vb, az idei Ázsia-bajnokságon tizedik japán Jamagucsi Takesi sima, 9-1-es sikert aratott ellene. Ganzorighoz hasonlóan a másik két magyar legyőzője sem jutott döntőbe, így a vigaszágon sem birkózhatott egyik hazai versenyző sem.

Hétfőn a 18.00-kor kezdődő megnyitó után 19.00-től kezdődnek az éremcsatározások, míg kedden a szabadfogásúak 60, 84 és 120 kg-os kategóriáinak küzdelmeit rendezik. A magyar színeket Molnár József, Veréb István, illetve az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Ligeti Dániel képviselik majd.

Videók