Birkózó EB: Lőrincz elődöntős, Bácsi és Korpási kikapott

Lőrincz Tamás két magabiztos győzelemmel bejutott az elődöntőbe a kötöttfogásúak 66 kilogrammos kategóriájában, Bácsi Péter (84 kg) és Korpási Bálint (74 kg) ugyanakkor kikapott a nyolcaddöntőben a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság utolsó napján, vasárnap.


A londoni olimpián ezüstérmes Lőrincz az osztrák Benedikt Puffer ellen kezdte meg grúziai szereplését és simán tovább is jutott.  Az elődöntőért, alig 25 perccel később a francia Artak Margaryan következett, aki ellen 2006 Európa-bajnoka az első menetben egy intéssel hozta a szakaszt. A második két percben aztán Lőrincz már nagyon élt a szőnyegen, gyorsan ledöntötte riválisát, aki azonnal tusveszélyes helyzetbe került. Ebből még ki tudott menekülni, igaz, miután hasra fordult, a magyar kiemelte, ő pedig szabálytalanul lábat fogott, így már 5-0 volt Lőrincznek. Sokáig nem kellett várni a folytatásra, egy újabb ledöntés és tusveszélyes helyzet után, 8-0-nál a meccs véget ért.


Korpási a 16 között azzal a grúz Zurabi Datunasvilivel küzdött, akit több ezren biztattak a lelátóról, viszont februárban Szombathelyen kikapott a magyartól. Most nem tudta átverekedni magát a riválisán.


Az első meccsét könnyedén nyerő Bácsi Péter örmény Artur Shanian elleni mérkőzése kihozta sodrából a magyar csapatot. A londoni olimpia után kategóriát váltó magyar 1-0-ás vezetésénél ugyanis az örmény földre tudta vinni őt, és meg is pörgette, ám Bácsi már az akció közben mutatta a bírónak, hogy az ellenfél kirúgta a lábát. Struhács György szakvezető azonnal videózást kért, de a döntés nem változott, így 4-1-es előnybe került Shanian, és meg is nyerte a menetet. Bácsit láthatóan dühítette a dolog, a második menet történései pedig tovább fokozták a mérgét. Shanian ezúttal nem rúgott, hanem lábfogással vitte szőnyegre ellenfelét, majd pörgetett, és ez pontokat ért a számára. A második két perc végül 4-1-gyel lett Shaniané. Bácsi és Korpási már csak abban bízhat, hogy legyőzőik a fináléba jutnak, és ezzel a vigaszágra viszik őket.

Videók