Az olimpikonok nyíltan beszélnek arról, milyen nehéz összeegyeztetni az anyaságot a profi sporttal

Szeretett volna gyereket vállalni, de tudta, ez könnyen az élsportolói pályafutásának végét jelentheti.


Az élsportoló anyák szerint a különböző szervezetek nem támogatják a karrierjüket: a sportvilág elavult elvárásait, gondolkodásmódját és a szoptatók anyákkal szemben alkalmazott tisztességtelen szabályokat és a diszkriminációt is erősen bírálják.

2018-ban Dawn Harper-Nelson olimpikon komoly dilemma előtt állt: szeretett volna gyereket vállalni, de tudta, ez könnyen az élsportolói pályafutásának végét jelentheti. Több csapattársa is figyelmeztette, a terhesség véget vethet sikeres karrierjének. Az atléta egyébként irigylésre méltó eredményeket ért el: a 2008-as pekingi olimpián arany, a 2012-es londoni nyári játékokon ezüst érmet szerzett 100 méteres gátfutásban. A családja és a barátai mindvégig mellette álltak és támogatták a döntésben, így Harper-Nelson végül 2018-ban, 33 évesen bejelentette visszavonulását. Ekkor azt nyilatkozta, ha lehetősége lenne kettészakadni biztosan megtenné, ugyanis nagyon szeretett volna családot alapítani, de közben továbbra is arra vágyott, hogy a sportág legjobbjai közé tartozzon. „Ha arra vágysz, hogy édesanya legyél, akkor elgondolkodsz, mikor jön el az a nap, amikor feladod a sporttal kapcsolatos álmod a következő álmodért” – mondta Harper-Nelson The 19th Newsnak. „Még ha úgy is érzed, hogy fizikailag képes lennél fejlődni, akkor is megérted, hogy nincs lehetőséged mindkét álmot megvalósítani. Ezt éreztem 2018-ban.” Harper-Nelson 2019 áprilisában adott életet kislányának, Harpernek. Majd több hónap kihagyás után újra edzeni kezdett, idén júniusban, 37 évesen pedig újra rajthoz állt: az amerikai atlétikai válogatón próbálta megszerezni a tokiói kvótát. Ám, ez nem sikerült neki.

A szexizmus öröksége

Az amerikai atlétanő története csak egy azon sportolók közül, aki az anyaság miatt feladni kényszerült sikeres karrierjét. Nemcsak a támogatás hiánya – például a szervezőktől és a szponzoroktól – aggasztja ezeket a nőket, hanem a tiszteletlenség és a sportoló anyákat érő hátrányos megkülönböztetés. Az elmúlt években Harper-Nelson mellett sokan megosztották személyes tapasztalataikat, illetve felszólaltak a jelenlegi rendszer ellen – és ezzel néhány változást is hoztak a sportvilágba. Allyson Felix négyszeres olimpiai bajnok atlétanő például kivívta, hogy a szponzoráló cégek alakítsák át az elavult szabályaikat, amelyek korábban megvonták a kismamák anyagi támogatását. Kim Gaucher kosárlabdázó, illetve Aliphine Tuliamuk hosszútávfutó pedig a szoptató anyákat érintő problémákra hívta fel a figyelmet. „A kultúránk továbbra is teljesen elutasítja azt az ideát, hogy valaki anya és sportoló legyen egyszerre” – mondta Juliet A. Williams a Kalifornia Egyetem professzora. „Úgy gondolom, hogy erre a két tevékenységre a legtöbben továbbra is poláris ellentétekként tekintenek, és ez a beidegződés a szexizmus öröksége.”

A teljes cikket itt olvashatjátok:

Az olimpikonok nyíltan beszélnek arról, milyen nehéz összeegyeztetni az anyaságot a profi sporttal

Az élsportoló anyák szerint a különböző szervezetek nem támogatják a karrierjüket: a sportvilág elavult elvárásait, gondolkodásmódját és a szoptatók anyákkal szemben alkalmazott tisztességtelen szabályokat és a diszkriminációt is erősen bírálják. 2018-ban Dawn Harper-Nelson véget vethet sikeres karrierjének. Az atléta egyébként irigylésre méltó eredményeket ért el: a 2008-as pekingi olimpián arany, a 2012-es londoni nyári játékokon ezüst érmet szerzett 100 méteres gátfutásban.

Forrás: woohoo.hu
Borítókép: dharp100mh/Instagram

Videók