Az olimpia helyszínére látogat májusban Thomas Bach

A NOB elnöke részt vesz az olimpiai láng versenyfutásában.


Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke májusban Japánba látogat, és találkozik Szuga Josihide miniszterelnökkel.

A német sportvezető alig több mint két hónappal a július 23-i nyitóünnepség előtt, május 17-én Hirosimában részt vesz az olimpiai láng váltófutásában, másnap pedig a miniszterelnökkel megerősítik elkötelezettségüket a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia biztonságos megrendezése mellett.

Bachnak tavaly november óta ez lesz az első látogatása Japánban, és Szuga Josihidén kívül tárgyal majd az olimpia és paralimpia szervezőbizottságának elnökével, Hasimoto Szeikóval, valamint Koike Juriko tokiói kormányzóval is.

 

Borítókép: Dan Istitene/Getty Images

 

Videók