Az IWF 2012-ben több mint 2000 doppingellenőrzést végzett

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) sajnálatosnak tartja, hogy az ellenőrzött országok közül a török súlyemelők körében nagyszámú pozitív eset került felszínre.


E megállapítást az a közlemény tartalmazza, amelyet az IWF budapesti titkársága juttatott el az MTI-hez. Az állásfoglalás előzményeként a Török Súlyemelő Szövetség teljes vezérkara lemondott pénteken azt követően, hogy a 23 éven aluliak múlt havi, izraeli Európa-bajnokságán öt török versenyző pozitív doppingmintát szolgáltatott.   

Az IWF dokumentuma szerint a doppingolók lelepleződése a laboratóriumi elemzési módszerek fejlődése mellett annak az együttműködésnek köszönhető, mely a nemzetközi és a török szövetség között jött létre.    

"Az ügyekben folyik a részletek tisztázása és a megfelelő szankciók megállapítása, így egyik sem tekinthető még lezártnak" - olvasható az Aján Tamás személyében magyar elnök irányította IWF közleményében. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség - folytatódik a dokumentum - "szorosan együttműködve nemzeti szövetségekkel és nemzeti doppingellenes szervezetekkel a londoni olimpiát követően, az elmúlt hónapokban is széles körű doppingellenőrzéseket végzett világszerte. Az IWF elsőként vezette be a szteroid profilt és a WADA-akkreditált kölni labor által kifejlesztett legmodernebb módszerek kerülnek alkalmazásra az anabolikus szteroidok kimutatásánál."  

Az IWF 2012-ben 120-nál is több országban több mint 2000 doppingellenőrzést végzett, melyből 800 versenyen kívüli, 1200 pedig versenyen történt ellenőrzés volt.    

"Az oktatás és nevelés elengedhetetlen és hatékony eszköze a doppingolás megelőzésének" - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel, nemzeti doppingellenes szervezetekkel és nemzeti súlyemelő szövetségekkel együttműködve az IWF elindította a Say No to Doping, azaz "Mondj nemet a doppingra" elnevezésű kampányt.

Videók