Az év sportolója díj nyertesei 2014-ben

Berki Krisztián tornászt és Hosszú Katinka úszót, valamint a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát, Storcz Botondot, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát, illetve Shane Tusup úszóedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 57. alkalommal kiírt szavazásán.


A díjakat csütörtök este a kategóriák dobogósainak a budapesti Akvárium Klubban a Sportcsillagok Gálaestjén adták át, az ünnepségen részt vett Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára is.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különdíját Szabó László Zsolt vezérigazgató adta át Erdei Zsolt ökölvívónak, az államtitkári különdíjat pedig az idén visszavonuló Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója vette át Simicskó Istvántól.

A MOB különdíját Kovács István tornászedző kapta Borkai Zsolttól, míg a sportújságírók szövetsége életműdíjjal ismerte el Palotai Károly labdarúgó, játékvezető pályafutását. Az MSÚSZ újra díjazta a legjobb fogyatékkal élő sportolókat: a férfiaknál Rozbora András, a nőknél Szabó Nikolett cselgáncsozó, a csapatoknál a Csonka András, Zborai Gyula asztalitenisz-csapat, a szövetségi kapitányoknál Dobi Zoltán, az edzőknél pedig Pruzsina István végzett az élen.



A nem olimpiai sportágak képviselői is a gálán vehették át idei teljesítményükért az elismerést. A férfiaknál Bánhidi Dániel táncos, a nőknél Gurisatti Lilla búvárúszó, a csapatoknál a Szupergirls táncegyüttese, az edzőknél Debreczeni Dezső (kick-box), a szövetségi kapitányoknál pedig Sziklenka László (sárkányhajó) bizonyult a legjobbnak.

Berki Krisztián, az év férfi sportolója: "A három közül talán ez a mostani díj a legkedvesebb a számomra, mert a tavalyi év után az idei esztendőre új motivációt kellett találnom. Ebben sokat segített, hogy januárban megszületett a kislányom, és az edzőmmel, Kovács Istvánnal sikerült olyan munkát végeznünk, amelynek eredményeként pontosan úgy alakult az év, ahogyan azt megálmodtam."

Hosszú Katinka, az év női sportolója:  "Nem tudnék választani legkedvesebbet az idei eredményeim közül. Jövőre már a szinten tartással is elégedettek lennénk edzőmmel és férjemmel, Shane Tusuppal, de persze az időeredményeken szeretnénk még javítani. Nagyon örülök, hogy ismét megnyertem ezt a díjat. Ez már nem rajtam múlt, hiszen a munkát elvégeztük, így izgulni valóm nem volt."

A Győri Audi ETO KC, az év csapata nevében Görbicz Anita csapatkapitány: "Sokkal nehezebb volt megvédeni a címünket a Bajnokok Ligájában, mint megszerezni az elsőt, mert minden meccsen éreztük, hogy mindenki minket akar legyőzni. Ha lehet, most még nehezebb év áll előttünk, mivel többen gyermeket várunk, illetve több sérülés is nehezíti a helyzetünket. De kiváló edzőnk van, aki eddig is át tudta lendíteni az együttest a holtponton, ráadásul eddig sem egyének álltak a sikerek mögött, hanem csapatként nyertünk."

Storcz Botond, az év szövetségi kapitánya: "Számomra az a legnagyobb eredmény, hogy a női kajaknégyes immár hat éve veretlen. Különösen büszke vagyok erre, mivel talán itt a legnagyobb a harc a hajóba kerülésért, ami a riói olimpia közeledtével még fokozódni is fog. Jövőre nem az érmek megszerzése, hanem kizárólag a riói kvóták begyűjtése számít. Ezekre azért lenne szükség, hogy az olimpián ne kelljen kényszermegoldásokhoz nyúlnunk."

Shane Tusup, az év edzője: "A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is meglepetésként ért a díj. Ugyanakkor számomra természetesen továbbra is az a legfontosabb, hogy Katinka elérje a céljait és azokat az eredményeket, amelyekre vágyik."

SPORT
Az 57. Év sportolója szavazás eredménye, férfiak:
1. Berki Krisztián 1563 pont
2. Bácsi Péter 1397
3. Pars Krisztián 405
4. Cseh László 217
5. Tóth Krisztián 209
6. Lőrincz Tamás 154

Szavazatot kapott még: Kiss Norbert 119, Vajda Attila 115, Rédli András 70, Kakukk Levente 69, Michelisz Norbert 68, Verrasztó Dávid 57, Gyurta Dániel 51, Kiss Tamás 29, Dombvári Bence 28, Tadissi Martial 20, Biczó Bence, Gémesi Csanád 9-9, Sike József 8, ifj. Grózer György, Kovács Péter, Krizsán Szabolcs 7-7, Tőzsér Dániel 5, Baji Balázs, Bali Dániel, Balog Gábor, Fucsovics Márton, Mikler Roland, Stieber Zoltán, Varga Dániel, Varga Dénes 4-4
nők:
1. Hosszú Katinka 1741 pont
2. Kozák Danuta 1169
3. Miklós Edit 615
4. Csernoviczki Éva 366
5. Csay Renáta 285
6. Görbicz Anita 141

Szavazatot kapott még: Risztov Éva 49, Medveczky Erika 39, Olasz Anna, Tobai-Sike Renáta 35-35, Gercsák Szabina 28, Heidum Bernadett 25, Márton Anita 24, Kapás Boglárka 17, Csipes Tamara, Joó Abigél, Kovács Mária 16-16, Polgár Judit 13, Kónya Zsófia, Miskolczi Julianna 8-8, Szász Emese 5, Babos Tímea, Pádár Anita, Szatmári Petra, Szilágyi Liliána 4-4
csapat:
1. Győri Audi ETO KC 1509 pont
2. Férfi öttusaválogatott 650
3. Női kajaknégyes 571
4. Pick-Szeged férfi kézilabdacsapat 481
5. Férfi sakkválogatott 416
6. Férfi vízilabda-válogatott 231

Szavazatot kapott még: Majthényi, Domokos Repülőhollandi-páros 154, női kajakkettes 141, férfi kajakváltó 113, női rövidpályás gyorskorcsolya-váltó 88, Szegedi TE férfi tekecsapat 52, férfi kardcsapat 47, női kenupáros 30, MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapat 25, négyesfogathajtó-csapat 23, női vízilabda-válogatott 21, férfi kenukettes 20, női röplabda-válogatott, Zengő Motorsport 17-17, triatlon vegyesváltó 16, férfi kajakkettes 11, ZF-Eger férfi vízilabdacsapat, Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapat 8-8, férfi kenunégyes 7, női sportlövőcsapat 5, csillaghajó páros, férfi 4x100 méteres vegyesváltó, férfi labdarúgó-válogatott, férfi sportlövőcsapat, teke tandem mix 4-4
szövetségi kapitány:
1. Storcz Botond 1122 pont
2. Benedek Tibor 951
3. Kiss László 756
4. Pálvölgyi Miklós
és Struhács György 475-475
6. Horváth Tamás 263

Szavazatot kapott még: Dárdai Pál 177, Merész András 155, Gulyás István 90, Telegdi Attila 61, Győrik Csaba 32, Jan de Brandt 18, Tóth Tamás 11, Mészöly Géza, Rich Chernomaz 7-7, Kovács Barna 5, Gömöri Csaba 4
edző:
1. Shane Tusup 1021 pont
2. Ambros Martin 873
3. Kovács István 694
4. Sike András 622
5. Juan Carlos Pastor 280
6. Carlos Ortega 211

Szavazatot kapott még: Németh Zsolt 193, Csernoviczki Csaba 189, Turi György 107, Somogyi Béla 105, Széles Sándor 102, Vécsi Viktor 86, Somlai Béla 68, Pánczél Gábor 17, Győrik Csaba 13, Garami József 9, Szivics Tomiszlav 8, Stark Márton, Stephan Lund 7-7, Takács Ferenc, Thomas Doll 5-5, Csertői Aurél, Joan Comillo, Kanyó Dénes, Karsai Ferenc 4-4

Videók