Szerkesztő: Székely Csilla | MTI
2019. 05. 09. 14:42

Az Európa-bajnoki felkészülés a cél

Az augusztusi Európa-bajnokságra való felkészülésnek rendeli alá a két hét múlva kezdődő Európa-liga sorozatot Jan De Brandt, az Eb-társrendező magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
   
Fotó: Sebastien Bozon/Icon Sport via Getty Images
 
A belga szakember elmondta: ez nem azt jelenti, hogy feladják a horvátok, a franciák és az osztrákok elleni mérkőzéseket, de az elsődleges feladat annak a 16-18 játékosnak a megtalálása lesz, akik júliusban megkezdik a közvetlen Eb-felkészülést.
 
"Lassan, lépésről lépésre haladunk, itt az elején inkább a technikai dolgokban szeretnénk erősíteni a csapatot, az ellenfelek játékával nem sokat fogunk foglalkozni" - fogalmazott Jan De Brandt, aki 2014 és 2016 között két Európa-bajnokságra vezette ki a magyar válogatottat, melynek 2018 óta kapitánya ismét.
 
A játékosok állapotáról kijelentette, a hosszú klubszezon után arra számított, fáradtabb, kifacsartabb röplabdázókkal kell majd dolgoznia a felkészülés elején, ugyanakkor meglepetésére a lányok rögtön jól reagáltak a terhelésre, amiben szerinte fontos szerepe van a rutinosabb és a fiatalabb röplabdázók megfelelő arányának.
 
"A tapasztaltabbaktól tudnak tanulni a fiatalok, akik viszont sokkal éhesebbek a munkára, így hosszabb edzéseket tudunk vezényelni, mert ők átsegítik az esetleges holtponton a többieket" - összegezte az eddigi tapasztalatait a belga szakvezető.
 
Az Európa-ligával kapcsolatban elsődleges célként azt jelölte meg, hogy a bő keret minden tagjának megadja a lehetőséget a bizonyításra, ugyanis számára az első két hónap legfontosabb feladata az, hogy megtalálja azokat a röplabdázókat, akik hatékonyan képesek együtt dolgozni, akik között kialakul az a "kémia", amely sikerre vezethet a magyar-lengyel-szlovák-török rendezésű Eb-n.
 
"Szinte egyik poszton sem rendelkezünk kiemelkedő játékosokkal, éppen ezért a csapategységben lehet majd az igazi erőnk az Európa-bajnokságon. Harcosokra van szükségem, olyan játékosokra, akik képesek a végsőkig küzdeni egymásért" - nyilatkozta De Brandt, aki szerint a legkritikusabb a centerposzt lesz, ugyanis Dobi Edina tavaly nyári visszavonulásával itt jobbára tehetséges, de nagyon fiatal, kevés nemzetközi tapasztalattal bíró játékosokra számíthat csak.
 
A nemrég zárult magyar bajnoksággal kapcsolatban kiemelte: az elmúlt öt évben sokat emelkedett a színvonal, ugyanakkor a fiatal, tehetséges magyarok közül szerinte nem mindenki kapta meg a megfelelő mennyiségű játékpercet, így abban bízik, a következő szezonban ebben is előre fognak lépni az egyébként egyre jobb játékerőt képviselő klubok.
 
Fotó: vasasvolleyball.hu 
 
A játékosok közül a Vasasba szezon közben hazatért, az idény végén bajnoki címet szerzett Dékány Bernadett elmondta, jó újra a nemzeti csapatban lenni, és bár még nem teljes a keret - Sándor Renáta és Szakmáry Gréta a német, míg Pallag Ágnes a francia bajnokság döntőjében érdekelt -, jó a hangulat.
"Szinte mindenki úgy érkezett, hogy a bajnokság után csak pár napot pihent, de így is keményen belevágtunk a munkába. A kondicionáló edzések még nem olyan durvák, mert nagyon sok a négy hónap, amit együtt fogunk tölteni, de azt már most lehet érezni, hogy a hazai Eb miatt mindenki nagyon motivált" - fogalmazott a 26 éves ütőjátékos.
 
A tavaly El-ezüstérmes magyar válogatott a május 25-én kezdődő sorozat előtt - ahol a franciákkal, a horvátokkal és az osztrákokkal szerepel egy csoportban - a jövő héten Belgiumban edzőtáborozik, ahol kétszer is összecsap a házigazdákkal. Az arany divízió B csoportjából az első helyezett - vagy a horvátok elsősége esetén a második - jut a sorozat június 21-22-i, varasdi négyes döntőjébe.
 
Az augusztus 23-án rajtoló Európa-bajnokságon a magyarok sorrendben az észtekkel, a románokkal, az azeriekkel, a horvátokkal és a hollandokkal találkoznak a Papp László Budapest Sportarénában.
   
 
A válogatott bő kerete:
  
Feladók: Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Cicic Marija (Hungast-Haladás), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsabai RSE)
Ütők: Bokorné Liliom Rita (UTE), Dégi Barbara (Gödöllői RC), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Miklai Zsanett (1. MCM Diamant-Kaposvári Egyetem), Németh Anett (Coastal Carolina University - amerikai), Pallag Ágnes (RC Cannes - francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart - német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin - német), Takács Doroti (MTK Budapest), Török Kata (Vasas Óbuda), Varga Elizabet-Lenke (Fatum Nyíregyháza)
Centerek: Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Kis Rebeka (MTK Budapest), Kovács Lilla (UTE), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg - német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Pintér Andrea (Jászberény VT)
Liberók: Lékó Lilla (Jászberény VT), Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)
 
    A női válogatott El-programja:
 
május 25.: Magyarország-Franciaország, Nyíregyháza 15.00
május 29.: Horvátország-Magyarország, Varasd 19.00
június 1.: Franciaország-Magyarország, Harnes 18.00
június 8.: Magyarország-Horvátország, Kaposvár 15.00
június 12.: Ausztria-Magyarország, Graz 17.55
június 15.: Magyarország-Ausztria, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 15.00
 
    Az Eb magyar érdekeltségű programja (Budapest, Papp László Sportaréna):
   
augusztus 23.: Magyarország-Észtország 20.30
augusztus 24.: Magyarország-Románia 20.30
augusztus 26.: Magyarország-Azerbajdzsán 20.30
augusztus 28.: Magyarország-Horvátország 18.00
augusztus 29.: Magyarország-Hollandia 18.00
 

 

Cimkék: röplabda

Legfrissebb híreink

21:46 - A MOL Vidi a kupagyőztes MAGYAR FOCI
21:38 - A Tiszaújváros és az Újbuda triatlonosai nyerték a klubcsapat ob-t EGYÉB SPORTOK
21:19 - Niki Lauda temetése szerdán lesz, szűk családi körben AUTÓ-MOTOR
21:13 - Ahol különösen jó magyarnak lenni... VIDEÓK MAGYAR FOCI
20:55 - Öttusa-vk - Kovács Sarolta ismét bizonyítani szeretne EGYÉB SPORTOK
20:14 - Kezdődik a Roland Garros! - EXKLUZÍV TENISZ
19:55 - Köztünk él, aki szinte minden rekordot megdönthet: Lionel Messi NEMZETKÖZI FOCI
19:55 - Börtönből vissza a jégre, majd újra a csúcsligába JÉGKORONG
19:44 - A legjobb trükkös ütések, kihagyhatatlan klipek - VIDEÓ TENISZ
19:33 - Filmes Oscar-díj, és sport aranyérmek ugyanattól a magyar lánytól EGYÉB SPORTOK
16:02 - Hazai pálya: Monacói Nagydíj - Leclerc volt a leggyorsabb AUTÓ-MOTOR
15:48 - Botrány és stabilitás a PSG-nél NEMZETKÖZI FOCI
15:23 - A távozást fontolgatja a Real kapitánya NEMZETKÖZI FOCI
15:22 - A Manchester City eddigi másodedzője lett az Anderlecht trénere NEMZETKÖZI FOCI
15:15 - Újabb botrányt kavart Neymar, az edző dühöng NEMZETKÖZI FOCI
14:22 - Hálát ad Dani Alves, hogy nem került a Realba NEMZETKÖZI FOCI
12:51 - Gulácsi a finisben előzhet! NEMZETKÖZI FOCI
12:33 - Visszatérne az Arsenal legendás edzője NEMZETKÖZI FOCI
12:01 - Bevallotta: azért esett ki, mert nem volt kész EGYÉB SPORTOK
11:44 - Silverstone: itt száguld a magyar ralikrossz vb résztvevő AUTÓ-MOTOR
11:27 - Ők a legesélyesebbek az Aranylabdára NEMZETKÖZI FOCI
11:02 - Sztárszemle: Ronaldo, Hamilton és Djokovic NEMZETKÖZI FOCI
10:23 - A United beelőzte a Barcelonát NEMZETKÖZI FOCI
09:32 - Visszatérhet Spanyolországba az Atlético korábbi ásza NEMZETKÖZI FOCI
08:24 - Egy csapatnyi játékos készül utolsó Barcában játszott meccsére NEMZETKÖZI FOCI
07:43 - A PSG edzője nem zárja ki legnagyobb sztárjai távozását NEMZETKÖZI FOCI
07:04 - Szombati sport: kupadöntők sora jön EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:12 - Súlyos büntetéseket kaptak a Szeged játékosai KÉZILABDA
22:26 - A következő NHL idény felénél térhet vissza a börtönviselt orosz hokis JÉGKORONG
21:55 - Életműdíjat kapott az olimpiai bajnok gólvágó, Dunai Antal MAGYAR FOCI
21:48 - Ezért búcsúzik Mikler Roland könnyek közt Veszprémtől KÉZILABDA
20:31 - Babos Tímea mégis főtáblás a Roland Garroson TENISZ
20:29 - Regős Gergely döntős Prágában EGYÉB SPORTOK
19:40 - Jósolt a vízilabda válogatott kapitánya VÍZILABDA
18:41 - Különleges módon temetik a Forma-1 halhatatlan legendáját AUTÓ-MOTOR
17:47 - A Bayern edzője: „A lehető legjobb csapatot küldöm ki” NEMZETKÖZI FOCI
17:26 - "Well Done Michael"- Schumacher utolsó Pole Pozíciója AUTÓ-MOTOR
15:15 - Lehet még fokozni a RANGADÓKAT? Miért is ne! JÉGKORONG
15:02 - Hétvégi sportműsorok a TV-ben EGYÉB SPORTOK
14:55 - Ártatlan szimulátorjátékkal indult, kamionban kötött ki AUTÓ-MOTOR
14:53 - Nehéz meccset várnak az edzők a Magyar Kupa döntőtől MAGYAR FOCI
14:20 - Ljubljanában lesz a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokság JÉGKORONG
14:02 - 2025-ig biztosak a jégkorong-világbajnokság házigazdái JÉGKORONG
13:44 - Ennél viccesebb videót egész héten nem láttunk! AUTÓ-MOTOR
13:31 - 2026-ban Olaszországban lehet a téli olimpia EGYÉB SPORTOK
13:15 - A tavalyi világbajnokság gólkirálya pályára léphet a madridi fináléban NEMZETKÖZI FOCI
12:23 - A címvédő Nadal jó esélyekkel indul az újabb trófeáért TENISZ
11:23 - Megható szavakkal búcsúznak csapattársai az Atlético ikonjától NEMZETKÖZI FOCI
11:09 - Gyerekek ússzák át hosszában a Balatont! ÚSZÁS
10:59 - Elvette a Toronto a Milwaukee pályaelőnyét KOSÁRLABDA
10:24 - Reagált a City Guardiola eligazolásának hírére NEMZETKÖZI FOCI
09:45 - Elnézést kér rajongóitól az egyik legsikeresebb magyar csapat MAGYAR FOCI
09:38 - Gulácsi egy hajszálnyira az újabb győzelemtől! - Frissítve! NEMZETKÖZI FOCI
09:29 - Lebron James legendák rekordját állította be KOSÁRLABDA
09:23 - A Barca korábbi kiválósága veheti át a spanyol középcsapatot NEMZETKÖZI FOCI
08:37 - Három új játékossal indítana forradalmat a Bayern NEMZETKÖZI FOCI
08:01 - Remekül szerepeltek paraversenyzőink az Eb-n EGYÉB SPORTOK
07:56 - Óriásit versenyzett Kozák és Tótka - FRISSÍTVE videóval EGYÉB SPORTOK
07:48 - A Real elnöke már tárgyal a PSG sztárjáért NEMZETKÖZI FOCI
07:07 - Pénteki sport: eldől az aranycipő sorsa EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:11 - Hatalmas csatában múlták felül ősi riválisuk a finnek JÉGKORONG
22:34 - Kemény ellenfél ellen kezd Fucsovics Franciaországban TENISZ
21:55 - Ezzel a kerettel indul a világliga szuperdöntőjébe a magyar válogatott VÍZILABDA
20:51 - Csodás meccsel búcsúzott a veszprémi közönségtől Nagy László KÉZILABDA
19:55 - Drámai körülmények között jutott tovább Kanada JÉGKORONG
19:16 - Újabb ikon hagyja ott az Atlético Madridot NEMZETKÖZI FOCI
17:50 - Egy kör kell Babosnak a főtáblához TENISZ
17:45 - Tíz esztendő után döntős a Budapest Honvéd MAGYAR FOCI
17:38 - Újra profi táncosok a parketten Szombathelyen EGYÉB SPORTOK
17:35 - 19 évesen győzte le Koch Máté a világ legjobbját EGYÉB SPORTOK
17:09 - Váratlan helyről érkezik a Barca első igazolása - videó NEMZETKÖZI FOCI
15:42 - Még meddig mehet el Cristiano Ronaldo? NEMZETKÖZI FOCI
14:52 - Monte-Carlóban a "Danke Niki" felirat is látható lesz AUTÓ-MOTOR
14:24 - Kőkemény csúcsmeccsek a hoki vébén. RUS-USA, FIN-SWE JÉGKORONG
14:07 - Folyt a sör, elázott a Bayern München NEMZETKÖZI FOCI
13:37 - Újra Monacói Nagydíj AUTÓ-MOTOR
13:23 - Eldőlt Böde és Lanzafame sorsa? MAGYAR FOCI
12:52 - Észak-Korea még egyetlen jelentkezést sem adott le ÚSZÁS
12:01 - Magyarok a Rali Eb-n AUTÓ-MOTOR
11:34 - Így köszön el Király Gábor szurkolóitól - VIDEÓ MAGYAR FOCI
11:29 - Szándékosan és sérülésveszélyesen ütközött JÉGKORONG
10:39 - A Bayern München ellen is bejön Gulácsinak a sárga mez? NEMZETKÖZI FOCI
10:10 - "Sportolj együtt Hosszú Katinkával!" EGYÉB SPORTOK
09:40 - Közel három évtizednyi távollét után visszatérés a legjobbak közé KOSÁRLABDA
09:27 - Óriási a verseny az új Cristiano Ronaldo kegyeiért NEMZETKÖZI FOCI
08:26 - Újra edzésbe állt a Barca sztárja NEMZETKÖZI FOCI
07:38 - Újabb csapat szállhat versenybe a PSG középpályásáért NEMZETKÖZI FOCI
07:06 - Csütörtöki sport: Veszprém-Szeged álomdöntő első felvonás EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:17 - Újabb Atlético játékos ajánlotta fel magát a Barcának NEMZETKÖZI FOCI
22:43 - Griezmann szerződtetéséről beszélt a Barca klasszisa NEMZETKÖZI FOCI
22:36 - Nem emelik a katari vb létszámát NEMZETKÖZI FOCI
21:52 - Kiértékelték a VAR első évét a spanyol bajnokságban NEMZETKÖZI FOCI
21:28 - Háborúval búcsúzik Balotelliék trénere NEMZETKÖZI FOCI
20:52 - Újabb bajnoki címet ünnepelhet a Fradi VÍZILABDA
19:56 - Roland Garros: Hatalmas csatát vívott Balázs Attila a főtábláért TENISZ
19:32 - Rendkívül fontos döntés előtt az Olimpiai Bizottság KÜZDŐSPORTOK
18:05 - Szoboszlaival szalad a szekér! MAGYAR FOCI
18:02 - Bejelentette visszavonulását a válogatott rekordere MAGYAR FOCI
17:37 - Szupershow-t varázsolt a Juventus a bajnoki cím örömére NEMZETKÖZI FOCI
17:33 - Fontos nevek maradtak ki a németek keretéből NEMZETKÖZI FOCI
17:00 - Olasz óriásnál folytathatja Guardiola NEMZETKÖZI FOCI
16:55 - Fuccs a címvédésnek TENISZ
15:26 - A motorsport világa Niki Laudáról - Idézetek AUTÓ-MOTOR
15:19 - Újra tombolt és buktatott a dopping EGYÉB SPORTOK
15:10 - Veszprém vagy Szeged? Álomdöntő extra téttel KÉZILABDA
15:05 - Egy ígéretesen induló karrier huszonkét évesen ért véget ÚSZÁS
14:47 - Gulácsi a magyar szurkolók segítségére szorul! - SZAVAZÁS! NEMZETKÖZI FOCI
12:10 - Angliában mindent vitt a Manchester City! NEMZETKÖZI FOCI
11:53 - Kihirdették az azeri válogatott keretét NEMZETKÖZI FOCI
11:05 - A Tokióba vezető út első lépését Budapesten kell megtenni VÍZILABDA
10:50 - Messi-Dybala-Agüeró az új csatársor NEMZETKÖZI FOCI
10:33 - Könnyfakasztó sorokkal búcsúzik Hamilton Niki Laudától AUTÓ-MOTOR
09:51 - Chelsea - Arsenal - Chelsea: ez Cech útja NEMZETKÖZI FOCI
09:25 - Újabb győzelembe hajtotta bele közönsége a Raptorst - videó KOSÁRLABDA
09:23 - Meglepő követeléssel állt elő a Real távozni kényszerülő sztárja NEMZETKÖZI FOCI
09:07 - 49 év után ismét döntőben a jégkorong csapat JÉGKORONG
08:22 - Ezért mondott le a PSG sztárjáról a Barca NEMZETKÖZI FOCI
07:32 - Beárazta legnagyobb sztárját a United NEMZETKÖZI FOCI
07:03 - Szerdai sport: döntőt játszik a Fradi EZT LÁTOD ÉLŐBEN
04:02 - A nemzetközi sajtó Laudáról AUTÓ-MOTOR
23:13 - Kanadai és orosz győzelem a csoportkör zárásásán JÉGKORONG
22:34 - Legendás idegenvezetőt kapott a Barca új játékosa NEMZETKÖZI FOCI
21:45 - Nagy nevek maradtak ki az argentinok keretéből NEMZETKÖZI FOCI
21:33 - A Miskolc bizonyíthat az Eurokupában VÍZILABDA
20:13 - Elképesztő végjáték Moutet és Opelka között TENISZ
19:29 - Szűkítette Rossi a válogatott keretét MAGYAR FOCI
18:41 - Delbonis ellen lép először salakra Fucsovics Genfben TENISZ
18:35 - Firmino edzésre jelentkezett NEMZETKÖZI FOCI
18:23 - Még egy év a kezdésig, de máris csúcsot döntött a London Marathon EGYÉB SPORTOK
17:05 - Szögre akasztotta a stoplist a spanyol legenda NEMZETKÖZI FOCI
16:41 - Giroud boldog, hogy újra aláírhatott a Chelsea-nél NEMZETKÖZI FOCI
16:04 - Felemás magyar szereplés a Roland Garros keddi találkozóin TENISZ
15:36 - Ellőtt svájci és finn remények JÉGKORONG
15:03 - Félsz, és közben döntőt játszol? Az nem megy. NEMZETKÖZI FOCI
14:30 - Így búcsúznak Laudától a Forma-1 világbajnokai AUTÓ-MOTOR
14:28 - Már nem is fáj! TENISZ
13:47 - Visszavonul Ilic, a Veszprém átlövője EGYÉB SPORTOK
12:52 - Bale a válogatottban igen, a Real Madridban nem NEMZETKÖZI FOCI
12:27 - Távozik a Paksi FC vezetőedzője MAGYAR FOCI
11:46 - Feljutott az Osasuna a spanyol élvonalba NEMZETKÖZI FOCI
11:43 - A Hoffenheimtől hozott védőt a Dortmund NEMZETKÖZI FOCI
10:24 - Niki Lauda élete képekben - Galéria AUTÓ-MOTOR
09:22 - Az NB I legjobb játékosa a MOL Vidiből került ki MAGYAR FOCI
08:34 - Búcsúzott a genfi tenisztornától a tavalyi döntős TENISZ
08:20 - NBA: hosszabbításba torkollt a címvédő söprése - videó KOSÁRLABDA
08:05 - Megvan a magyar alpesi síválogatott új vezetőedzője EGYÉB SPORTOK
07:34 - Új edzője van a soproni női kosárcsapatnak KOSÁRLABDA
07:20 - Keddi sport: robog tovább a jégkorong vb EZT LÁTOD ÉLŐBEN
06:44 - Elhunyt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok AUTÓ-MOTOR
22:42 - Újabb magyar taggal bővült a Hall of Fame EGYÉB SPORTOK
20:38 - Messi lehajtott fejjel szedi a lábait a halhatatlanság felé - VIDEÓ NEMZETKÖZI FOCI
20:26 - Nem hosszabbított a spanyol vezetőedző NEMZETKÖZI FOCI
19:36 - Az idény legjobb vezetőedzője lett a szövetségi kapitány Skóciában NEMZETKÖZI FOCI
19:01 - Gulácsit a német labdarúgó-bajnokság legjobb játékosának választották NEMZETKÖZI FOCI
18:35 - Változások a Premier League-ben NEMZETKÖZI FOCI
18:05 - Minnesotában hosszú távra terveznek KOSÁRLABDA
16:59 - Két behúzott időmérő, két dobogós hely Kovács Bálintnak az IDM-en AUTÓ-MOTOR
16:30 - Frizbi Európa-bajnokság lesz Győrben EGYÉB SPORTOK
16:01 - Búcsúzik a salakpályás női tenisztorna magyar versenyzője TENISZ
15:36 - A Bundesliga legidősebb gólszerzője befejezi pályafutását NEMZETKÖZI FOCI
15:22 - A Raptors keresztbe feküdt a kisöprésnek - Meccsleírás KOSÁRLABDA
14:05 - A finn élvonal szippantotta be a magyar játékost EGYÉB SPORTOK
13:56 - Nemcsák Károly sohasem színészkedett a pályán EGYÉB SPORTOK
13:06 - Új edző érkezik a VfB Stuttgartba NEMZETKÖZI FOCI
12:00 - Átigazolási pletykák, 2. rész: Gareth Bale NEMZETKÖZI FOCI
11:32 - Kroos hosszabbított a Real Madriddal NEMZETKÖZI FOCI
11:11 - Tizenkét magyar arany a tatamin EGYÉB SPORTOK
10:11 - Alonso nem indulhat AUTÓ-MOTOR
09:46 - Fucsovics 38. a világranglistán EGYÉB SPORTOK
08:22 - Zidane úgy fejezte be a szezont, ahogy Lopetegui elkezdte NEMZETKÖZI FOCI
08:00 - Gyertek el, legyen egy utolsó jó meccs, a jegyeket mi álljuk. NEMZETKÖZI FOCI
07:34 - Dybala a kiválasztott NEMZETKÖZI FOCI
07:04 - Hétfői sport: francia-brit óriás rangadó EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények