Az aszteliteniszező Pálos Péter elődöntős

Így már biztosan érmes.


Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Pálos Péter bejutott az elődöntőbe az asztaliteniszezők S11-es kategóriájában a tokiói paralimpián, ezzel már biztos érmes.

A Londonban aranyérmes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik Pálos - aki enyhe értelmi fogyatékossággal született - a japán Aszano Takasival mérkőzött a legjobb nyolc között a péntek esti programban, és nagy küzdelemben harcolta ki a legjobb négy közé kerülést. Tizennyolc perc alatt kétszettes hátrányba került, de ettől nem zuhant össze, szoros harmadik játszmában szépített, majd a negyedikben egyenlített, a döntő szakaszban pedig 2-4 után sorozatban tíz pontot ért el, és innen már a tokiói asztaliteniszező számára nem volt visszaút.

Pálos szombaton játszik a döntőért, akárcsak a korábban továbbjutott Szvitacs Alexa (S9). Bronzmérkőzést nem rendeznek, így az elődöntők vesztesei harmadikként végeznek. Nem sikerült a negyeddöntője Major Endrének (S1) és Arlóy Zsófiának (S8), illetve a nyolcaddöntője Csonka Andrásnak (S8).

Borítókép: moatsz.hu

Videók