Ausztráliáig teker a magyar kerékpáros, a békét hirdeti

Több ezer kilométeres útra készül kerékpárral Ausztráliában, Új-Zélandon és az Ausztráliához tartozó Tasmaniában Zelei József, Ausztriában élő és dolgozó magyar békeaktivista.


Mint azt Zelei József az MTI-nek elmondta, a három országban összesen 5-6 ezer kilométert készül megtenni. Közel kéthónapos útjával a béke gondolatát akarja terjeszteni.

Az elmúlt tíz évben a világ 48 országában összesen 36 ezer kilométert tett meg a béke jegyében. "Ezt az utat a békeszerető embereknek ajánlom, akik az elmúlt tíz évben támogattak" - mondta. Ezúttal is magával viszi azt a "Békekönyvet", amelybe azoknak az embereknek a békével kapcsolatos üzeneteit gyűjti, akikkel útja során találkozik. "Több ezer bejegyzés gyűlt már össze, Európa szinte minden nyelvén" - tette hozzá.

Útja fő állomásain mindhárom országban helyi külképviselet-vezetőkkel és helyi magyar szervezetek tagjaival is találkozik, köztük a világban élő és a magyarországi magyarok kapcsolattartását célul kitűző Panoráma Világklub ottani tagegyesületeivel. A Kismartonban (Eisenstadt) élő, foglalkozására nézve pénzügyi tanácsadó Zelei József a burgenlandi tagklub elnöke.

Számítása szerint egy teljes nap alatt 200-250 kilométert tud megtenni. Megemlítette, hogy Ausztráliában jelenleg az európaitól gyökeresen eltérő időjárás, 40-50 Celsius-fokos hőség uralkodik. Eddigi útjain nem volt egészségügyi problémája, ezért bízik benne, hogy ezúttal sem lesz.

Zelei József hétfőn száll repülőre Bécsben és helyi idő szerint szerdán érkezik meg az ausztráliai Melbourne-be, ahonnan szintén repülővel utazik tovább a tasmaniai Hobartba. Túráját ezen a szigeten kezdi meg.

Hobartban egy magyar egyesület várja, amely szállást, étkezést biztosít számára és - mint elmondta - a kerékpárt is beszerezi, mert Európából odaszállítani egy biciklit nagyon költséges volna. A tasmániai szakasz után Ausztráliában folytatja a kerekezést, Canberrából indulva Sydney és Goldcoast érintésével Brisbane-ig. Ezután Új-Zéland következik, ahol Auckland, Hamilton és Wellington lesznek a főbb állomások.

Zelei József elmondta, útjáról folyamatosan tesz közzé fényképes beszámolót a http://www.biketourforpeace.info honlapon.
 

Videók