Asztalitenisz: holnap rajtol a World Tour

Szerdától szombatig Szombathely ad otthont a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozata idei első állomásának.


A magyar szövetség tájékoztatása szerint a viadalon 36 ország 286 versenyzője, köztük 36 magyar játékos indul. Hat számban bonyolítják le a küzdelmeket, férfi és női egyesben, valamint párosban, illetve az U21-es korosztályban mindkét nemnél egyesben.

A férfiaknál a térdoperációja után közel egy évet kihagyott, s most visszatérő német Christian Süss lesz az első számú kiemelt, míg a nőknél a Postásban légióskodó holland Li Jiao. A magyarok közül Pattantyús Ádám (14.), illetve Póta Georgina (4.), Lovas Petra (7.) és Pergel Szandra (13.) kapott helyet a 16-os kiemelési listán.

A szombathelyi verseny az úgynevezett challenge-kategóriába tartozik, így az összdíjazás 30 ezer dollár lesz. Szerdán a selejtezőket rendezik az Aréna Savariában, a főtáblás küzdelmekre csütörtöktől kerül sor, az elődöntőket és finálékat pedig pénteken (U21) és szombaton láthatják a szurkolók.

Videók