Asztalitenisz Eb-selejtező: a hollandok és a fehéroroszok az Ormai Csarnokban - ELŐZETES

A magyar női csapat az Európa-bajnoki címvédő hollandokat, a férfi együttes pedig a fehéroroszokat fogadja kedden az Eb-selejtező sorozat következő fordulójában.


Mindkét mérkőzés helyszíne a Marczibányi téri Ormai László Csarnok lesz. Az A csoportot veretlenül vezető női válogatott eddig legyőzte a fehéroroszokat, a horvátokat és a franciákat, míg a jelenleg második hollandok szintén felülmúlták a horvátokat, valamint a lengyeleket, a franciáktól viszont kikaptak.

A vendégek - akik 2008 és 2011 között zsinórban négyszer nyerték meg a kontinensviadalt - Li Jiao, Linda Creemers, Britt Eerland összeállításban érkeznek Budapestre.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a nők csatájával párhuzamosan zajlik majd a Magyarország-Fehéroroszország férfi mérkőzés, amelyen a hazai csapatnak - a horvátok novemberi, idegenbeli legyőzése után - újabb bravúrra lenne szüksége.

A magyar válogatott a horvátok elleni találkozó előtt kikapott Ausztriától és Oroszországtól, míg a vendégek megverték a görögöket a nyitófordulóban, a horvátokkal és az oroszokkal szemben ugyanakkor alulmaradtak. Az ellenfél soraiban ott lesz a sportág egyik kiemelkedő alakja, Vlagyimir Szamszonov is.

A 2011-es kontinensviadal végeredménye alapján a magyar férfiak és a nők egyformán a legmagasabb, úgynevezett bajnoki divízióban szerepelnek, ennek 12 csapatos mezőnyét két hatos csoportra osztották.

A csoportokban minden együttes egyszer méri össze tudását a riválisokkal. Az első öt helyezett az első divízióban szerepelhet majd az októberi, schwechati Eb csapatversenyében, míg a hatodikak a második vonalba kényszerülnek.

A sorozat utolsó fordulóját március 12-én rendezik, amikor a magyar nők Lengyelországba utaznak, míg a férfiak Görögországban állnak asztalhoz.

ASZTALITENISZ
Eb-selejtező:
nők, A csoport , 4. forduló:
Magyarország-Hollandia, Ormai László Csarnok 18.00
férfiak, B csoport, 4. forduló:
Magyarország-Fehéroroszország, Ormai László Csarnok 18.00


 

 

 

 

Videók