Akár három év börtönt is kaphat Pars Krisztián

Akár három év börtönbüntetést is kaphat Pars Krisztián, miután az olimpia bajnok kalapácsvető botrányos bántalmazási ügybe keveredett, állítja a Blikk.


A megalapozott gyanú szerint a Dobó SE szabálytalanul parkoló atlétája szóváltást követően bántalmazott egy munkáját végző postást, s emiatt rendőrségi eljárás indult ellene. Egyelőre mindkét fél mást állít, ám ha bebizonyosodik, Pars törvényt sértett, akár 3 éves szabadságvesztést is kaphat.

Kamarás Péter ügyvéd, a Blikk jogi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába garázdaság miatt indult a nyomozás, felvetődhet: ennél súlyosabb lehet a minősítés.

A postások kiemelten védett, közfeladatot ellátó személyek, ez azt jelenti, hogy a velük szemben elkövetett bűncselekmény olyan, mintha rendőrrel történt volna az eset” – magyarázta dr. Kamarás Péter.

Bár nem ismerem a pontos körülményeket, úgy vélem, nem garázdasággal, hanem közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsíthatják a sportolót. Ennek pedig az előzővel szemben nem két év szabadságvesztés, hanem három a büntetési tétel felső határa”.

A jelenleg Tunéziában pihenő Parsnak persze nem kell attól tartania, hogy lecsukják. A rendőrségen kihallgatják a gyanúsítottat és a sértettet, tanúkat keresnek, s ha megalapozottnak tartják a feljelentést, akkor vádemelési javaslattal továbbadják az ügyészségnek. Az ügyben eljáró bírónak aztán több lehetősége is van, hiszen megítélés kérdése, hogy súlyosbító vagy enyhítő körülményként értékeli: példaképnek számító olimpiai bajnok az elkövető, akivel szemben fokozottabb a társadalmi elvárás.

Ha az illető nem volt még büntetve, akkor általában legrosszabb esetben felfüggesztett szabadságvesztést kaphat, esetleg pénzbüntetést is kiszabhatnak, de sokkal valószínűbb, hogy az ügyet megússza próbára bocsátással. Ez azt jelenti, ha megadott határidőig nem kerül összetűzésbe a törvénnyel, akkor megszűnik vele szemben az eljárás” – tette hozzá a lap jogi szakértője.

Videók