A világbajnokság előtt visszavonult az olimpiai bronzérmes

Sérülései mellett azzal indokolta döntését, hogy a sportág iránti szenvedélye elhalványult.


Chris Knierim olimpiai bronzérmes műkorcsolyázó három héttel a montreali világbajnokság előtt jelentette be visszavonulását.

A 32 éves sportoló, aki a phjongcshangi téli olimpián tagja volt a csapatversenyben harmadik amerikai együttesnek, sorozatos sérülései mellett azzal indokolta döntését, hogy egyre inkább elhalványult a sportág iránti szenvedélye, és depresszióval is küzd, amely miatt kezelésekre jár.

Chris Knierim feleségével, Alexával januárban harmadszor nyerte meg az amerikai bajnokságot, méghozzá a verseny történetének legmagasabb pontszámával. A páros helyett Jessica Calalang és Brian Johnson indul majd Montrealban a március 16-án kezdődő vb-n.

A 28 éves Alexa Knierim új partnerrel folytatja sportolói karrierjét, a tervek szerint férje az edzői stáb tagja lesz. 

Borítókép: Matthew Stockman/Getty Images

Videók