A válogatott röplabdázó visszatér Franciaországba

Baróti Árpád a 2018/19-es szezonban a Narbonne csapatát erősítette.


Baróti Árpád válogatott röplabdázó a török Bursa Büyüksehir Belediyesi csapatától a francia Tourcoing Lille Métropole VB együttesébe igazolt.

A 29 éves feladóátló a 2018/19-es szezonban már szerepelt Franciaországban, akkor a - mostani listavezető - Narbonne csapatát erősítette. Korábban játszott Olaszországban, Németországban - ahol bajnok, kupagyőztes és CEV Kupa-győztes volt -, a Koreai Köztársaságban, illetve Lengyelországban is, ahol szintén bajnokságot nyert.

Új klubjának honlapja szerint a bonyhádi születésű, dunaújvárosi nevelésű ütőjátékos csak a francia bajnokság második szakaszában léphet pályára, az első szakaszból a koronavírus-járvány miatt elhalasztott két mérkőzésen nem, így a bemutatkozására január 22-én kerülhet sor.

A TLM Volley 13 mérkőzés után a hetedik helyen áll a francia élvonal 14 csapatos tabelláján. A rájátszásba az első nyolc jut.

Borítókép: hunvolley.hu
 

Videók