A sportszövetségekkel is egyeztet a Tüskecsarnokról a kormánybiztos

A sportszövetségek képviselőivel tárgyalt a Tüskecsarnok tervezéséről kedden Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel és sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos.


A Nemzeti Sportközpontok (NSK) közleménye szerint, a szervezet május végéig várja a szövetségek javaslatait és kéréseit a Tüskecsarnok végleges kialakításával kapcsolatban.

"Tizenhat éves kényszerszünet után döntött a kormány a Tüskecsarnok befejezéséről. Olyan multifunkcionális csarnokot szeretnénk építeni, amelyik alkalmas a lehető legtöbb kulturális, illetve sportesemény megrendezésére - idézte a közlemény Vígh Lászlót. - Természetesen a sportszövetségek tudják a legjobban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a létesítménynek ahhoz, hogy az adott sportág hazai, illetve nemzetközi eseményeinek otthona lehessen."

A Tüskecsarnok beruházása 1993-ban indult, eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti Expóra épült, de azóta sem készült el. Idén március végén döntött a kormány arról, hogy folytatódhat a több mint másfél évtizede félkész állapotban, üresen álló Tüskecsarnok építése, s az NSK április végén kötött szerződést a kiviteli tervet elkészítő céggel. A munkák várhatóan 2014-re fejeződnek be, a beruházás 5,9 milliárd forintba kerül.

A tervek szerint a létesítmény főarénájában akár 4000 néző is elfér majd, a hat kisebb csarnokot pedig elsősorban edzésekre, illetve - nagyobb versenyek idején - bemelegítésre használhatnák a sportolók.

Videók