A Sportkórház él és élni akar

Dr. Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) főigazgató főorvosa arról beszélt a hétfői sajtótájékoztatón, hogy végre gazdaságilag egyensúlyban van a kórház.


Az OSE gazdaságilag egyensúlyban van, ma már gyakorlatilag nincs kifizetetlen számlája. Az élsporthoz kapcsolódó tevékenységének fő célja, hogy olyan működést alakítson ki, amelyben egyidejűleg biztosítható a versenyző egészsége és teljesítményének javulása.
 
Minderről dr. Soós Ágnes, az OSEI másfél éve hivatalban levő főigazgató főorvosa beszélt a hétfői sajtótájékoztatón, amelynek témája az intézményi konszolidáció eredményeinek értékelése volt. Az intézmény vezetője emlékeztetett rá, hogy 150 millió forintos mínusszal vette át a Sportkórházat, s minisztériumi segítséggel ugyan, de már 2009 végére sikerült "nullára hozni", vagyis eltüntetni az adósságállományt.
 
Az eredmények sorában említette az úgynevezett pecsételős rend kialakítását - a versenyengedély kiadásához szükséges sportorvosi vizsgálatok anomáliáinak kiküszöbölését -, s azt a tényt, hogy januártól már négy helyen üzemel majd a sportorvosi ellátás a fővárosban. Az élsport számára alakították ki az olimpiai rendelőt, mely központilag, egy helyről irányítja az élversenyzők ellátását, és új szűrőprogramot is kidolgoztak, a legális teljesítményfokozás érdekében pedig új teljesítmény-élettani laboratóriumot hoztak létre.
 
Az összejövetelen elhangzott, hogy a Sportkórház - miközben nem zárkózik el az együttműködéstől a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel (SOTE) - nem óhajtja átadni sem magát az intézményt, sem annak feladatait a SOTE-nak. Ez a válasz a SOTE ama törekvésére, amelyet az OSEI az ő bekebelezésére irányuló kísérletként értékel. Dr. Soós Ágnes szerint a Sportkórház alkalmasabb a sportolók kiszolgálására. Eredménynek tartja ezzel összefüggésben, hogy bár a kajak-kenusok 31 fős A válogatottjának vizsgálatát egy korábbi megbeszélés értelmében a SOTE Kútvölgyi úti klinikai tömbjére bízták volna rá a szövetség vezetői, utóbb részben visszakoztak, s csak a többletszolgáltatásokra kötöttek szerződést a Kútvölgyivel, miközben a sportág utánpótlásával kapcsolatos sportorvosi feladatokat változatlanul és teljes mértékben az OSEI látja el.
 
A főigazgató leszögezte, hogy az általa irányított intézmény él, és élni akar, s ehhez roppant nagy segítséget jelentene, ha végre teljesen felépülne és működésbe állhatna a nyolc éve üresen árválkodó új kórházi épület.
-Három és fél milliárd forint lenne a befejezés, mert gyakorlatilag újra kell terveztetni, engedélyeztetni és kivitelezni az épületet, s további két milliárd az eszközbeszerzés - mondta. - Sokáig úgy tűnt, hogy meg is lesz a pénz, novemberig benne volt a 2011-es költségvetésben, de most úgy hírlik, hogy kikerül belőle. Mindenesetre mi töretlenül reménykedünk, és amit lehet, megteszünk, hogy az új kormányzat sportot támogató elvei mentén mielőbb felépüljön az új épület.
 
(MTI)

Videók