A Golden State ha kell, kilenc hónapot vár a játékosai felépülésére

Thompsonnak júliustól már érvényes megállapodása sincs.


A Golden State szeretné megtartani két meghatározó kosárlabdázóját, Kevin Durantot és Klay Thompsont.

A Warriors vezetősége annak ellenére ragaszkodik a játékosaihoz, hogy mindketten komoly sérülést szenvedtek a héten és emiatt hosszú kihagyásra kényszerülnek.
Bob Myers vezérigazgató és Steve Kerr vezetőedző is tisztában van a két kosaras értékeivel, ezért egyformán amellett érvelnek, hogy maradniuk kellene.
Durant szerződésében van egy olyan opció, hogy az utolsó év előtt távozhat, Thompsonnak pedig júliustól már nincs érvényes megállapodása. 

 

(Photo by Gregory Shamus/Getty Images)

Előbbi hétfőn, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének ötödik mérkőzésén Achilles-ín-szakadást szenvedett, utóbbinak pedig a csütörtöki hatodik találkozón elszakadt az elülső keresztszalagja a bal térdében. A felépülésük várhatóan legalább kilenc hónapot vesz majd igénybe.

(Photo by Lachlan Cunningham/Getty Images)

A Golden State Warriors címvédőként 4-2-re alulmaradt a Toronto Raptorsszel szemben. Utóbbi csapat az NBA történetének első kanadai bajnoka lett. 

Videók