"A cigányterror legaljasabb esete" volt a Jobbik szerint a szigethalmi késelés

A Jobbik szerint a szilveszter éjjelén Szigethalmon történt késelés tulajdonképpen egy lincselési kísérlet volt, ami a "cigányterror legtipikusabb és legaljasabb" esete - mondta Mirkóczki Ádám.


Az ellenzéki képviselő bejelentette, a Jobbik a közeljövőben demonstrációt szervez Szigethalomra, hogy megmutassák: a magyar társadalom nem fél és a Jobbik fellép a "cigánybűnözés" ellen.

A jobbikos politikus szerint felháborító volt a rendőri intézkedés a szilveszteri esetnél, hiszen az egyik áldozatot már akkor késelték meg, amikor egy rendőr már a helyszínen tartózkodott, aki azonban "a magyar áldozatokat vegzálta a cigánybűnözők helyett" és csak "hosszas győzködés után hívott erősítést".

Mirkóczki Ádám szerint az is a magyar igazságszolgáltatást minősíti, hogy a 40 támadóból mindössze egyet állított elő a rendőrség.

Hangsúlyozta: a 2006-os zavargások idején Budapesten több tucat olyan embert állítottak elő, akik esetében az eljárás során a "pszichikai bűnsegédlet" elkövetését rótták fel. A Jobbik szerint a 40 fős cigány társaság minden tagjára is minimum igaz lenne akkor ez a tényállás.

Mirkóczki Ádám leszögezte: ehhez hasonló esetek százával, sőt ezrével történnek Magyarországon, azonban az esetek többségében a megtámadott magyarok kihátrálnak a konfliktusból. Mikor viszont élsportolókkal történik ilyen, akik fel mernek lépni a cigánybűnözők ellen, akkor a támadók részéről előkerülnek a kések. A Jobbik szerint a mostani eset nagyon hasonlít a Marian Cozma veszprémi kézilabdázó halálához vezető 2009-es esethez.

A szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört verekedésben két embert szúrtak meg. Az egyik áldozat a szigetszentmiklósi sportklub, a Sziget SC 19 éves birkózója, a másik pedig az MTK 17 éves ökölvívója.

A birkózó életveszélyes állapotban van, a 17 éves ökölvívó 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az egyik támadót, a szintén 17 éves J. János helyi lakost már január elsején gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, a másik támadót jelenleg is keresi a rendőrség.

Mirkóczki Ádám pénteken kiemelte: ehhez az esethez az vezetett, hogy a "cigányság esetében 22 éve a jogokat a kötelességek elé helyezték". Hozzátette: 2012-ben több mint 20 százalékkal több gyilkosság történt Magyarországon, mint 2011-ben, vagyis a kormány intézkedései a három csapás, vagy a szigorúbb Btk. bevezetésével nem hoztak eredményt.

A jobbikos politikus úgy fogalmazott, "igenis van rasszizmus ma Magyarországon, méghozzá a magyarok elleni rasszizmus a cigánybűnözők részéről".

Éppen ezért a Jobbik egy új, "még radikálisabb, még szigorúbb" rendvédelmi koncepciót dolgoz ki, amelynek része lesz egy a cigánybűnözéssel foglalkozó speciális rendőri egység létrehozása, továbbá a cigány-magyar együttélést vizsgáló eseti parlamenti bizottság felállítása is.

Videók