A Marseille stadionjában dőlhet el a 2017-es Tour

3516 km, 21 szakasz, 4 ország és számtalan új hegy – ez vár a bringásokra a 2017-es Tour de France-on!


 
Szokás szerint Párizsban került sor a jövő évi Tour de France útvonalának bemutatására – írja a velo.hu. Az útvonalról összességében elmondhatjuk, hogy sok hegymászás lesz benne, új emelkedőket is megismerhetünk, a verseny pedig az utolsó előtti napig izgalmas lehet, ahol a marseille-i egyenkénti időfutam döntheti el a sárga trikó sorsát. 2017-ben nem lesz Alpe d’Huez, sem Mount Ventoux, de a Col d’Izoard hegyi befutó pótolhatja ezeket a legendákat.
 
A verseny történetében 25 éve nem volt példa rá, hogy Franciaország minden hegyes régióját érintsék, jövőre ez megvalósul, a Vosges és Jura után jön a Pireneusok a Massif Central, majd a végén az Alpok. Csapatidőfutam nem lesz, ez is a hegyi menők esélyeit növeli az összetettben. Úgy tűnik a Tour merített némi inspirációt a Giro és Vuelta útvonalaiból, így ők is rövidítettek a szakaszokon, viszont több ismeretlen, de érdekes hegyet csempésztek az útvonalba.
 
Első szakasz 13 km-es egyenkénti időfutam Düsseldorfban július 1.-én, ahol Tony Martin viselheti az első sárga trikót, Németországba 30 év után tér vissza a Tour. A második napon Düsseldorfból Liegebe tekernek, a Neander-völgyön keresztül. A harmadik napon Belgiumból Luxembourgba teker a karaván, ahol a helyi szövetség 100. születésnapját ünnepli. A negyedik napon a vizéről híres Vittel-be érkezik a karaván. Az ötödik etapon jön az első hegyi befutó La Planchesba, amely még nem túl hosszú hegy, de kellemetlenül meredek, 2012-ben Froome, 2014-ben NIbali nyert itt. A 6. szakasz a sprintereknek kedvez, majd a rákövetkező napon a svájci határ mellett a Les Rousses síközpontnál lesz a cél.
 
Nem mennek fel teljesen a Col du Galibierre a versenyzők 2017-ben!
 
A 9. etapon lesz egy új, eddig nem használt 10 km-es hegy átlagban 8.8 %-os meredekséggel a Mount du Chat rögtön a befutót megelőzően, előtte viszont a helyenként 22%-os Grand Colombier is megmászásra kerül. Összesen 4600 méter szintkülönbség lesz ezen az etapon, a Cote de Noyerres-en pedig rögtön a rajttól indulva kell átkelni.
 
Július 10-én jön az első pihenőnap, amikor átrepítik a mezőnyt a nyugati oldalra, ahonnan Pau városából indulnak a Pireneusok meghódítására, ahol a Port des Bales és Peyresourde hegyek után Peyregaudesben lesz a hegyi befutó mintegy öt kategorizált hegy után. Másnap három nagy hegyet kell letudniuk, köztük az 1600 méter magas Col d’Agnes-t, de a befutó ezúttal nem hegytetőn lesz, hanem Foix városába zuhannak be az utolsó emelkedőről.
 
Július 14-re, a franciák nemzeti napjára olyan szakaszt raktak össze, ahol kevésbé ismert emelkedőkön mennek a bringások és a nap nem lesz hosszabb, mint 3 óra, így rendkívül intenzív versenyre van kilátás. Az már sokszor bebizonyosodott, hogy ezek a rövidebb szakaszok fejre tudják állítani az összetettet.
 
Elhagyva a Pireneusokat könnyebb napok következnek érintve Lodez, Le Puy-en-Velay, Romans-sur-Isère és Le Puy-en-Velay városait mielőtt megérkezünk az Alpok lábához a második pihenőnapra.
 
A 17. etap a királyszakasznak is tekinthető, ahol a Col d’Ornon, a Col de la Croix de Fer és Col du Télégraphe hegyek után a Galibier-en lesz a befutó, igaz nem mennek fel a legtetejéig, csak a Serre Chevalier sí állomásig.
 
A 18. szakasz során a verseny történetében először a cél a Col d’Izoard emelkedőn lesz meghúzva 2360 méter magasabban! 1922 óta mintegy 34-szer szerepelt már a Tour útvonalában ez az óriás, de egyszer sem itt volt az etap célja. További érdekessége a szakasznak, hogy a férfiak előtt néhány órával a női profik is feltekernek ide a La Course verseny keretein belül, számukra 2017-ben a szokásos párizsi körverseny nem lesz.
 
A 19. szakasz átvezető nap lesz nem túl nehéz terepen, majd jön a talán mindent eldöntő 23km-s egyéni időfutam Marseille környékén, a befutó a stadionban lesz. 
 
Utolsó napon tradícionálisan Párizsban, körpályás versennyel zárul a Tour.
 

Videók