Hosszú 1., Jakabos 3., Magyarország 2. összetettben!

Egy arany- és három ezüstéremmel zárta szereplését Hosszú Katinka az úszók pénzdíjas világkupa-sorozatának befejező állomásán Dubajban, s ezzel magabiztosan végzett az összesített pontverseny élén. Egy számban Jakabos Zsuzsanna is nyert szombaton.


A második napi döntős programot Hosszú a 100 méter gyors fináléjával kezdte, ahol úgy lett második 53.81 másodperccel, hogy közben megközelítette saját országos csúcsát (53.64). Remek idővel nyert ezüstérmet (59.15) 100 méter háton, majd 400 méter gyorson (4:06.97 p) is, hogy aztán 2015-ös vk-szériájának méltó lezárásaként a dubaji utolsó döntőben, 400 méter vegyesen mindenkit jelentős fölénnyel maga mögé utasítva, 4:33.88 perces kitűnő eredménnyel győzzön. Ez volt a nyolcadik elsősége ebben a számban idei nyolcadik világkupa-állomásán, a dubaji medálgyűjteményébe pedig együttesen három arany és öt ezüst került, amellett pénteken országos csúcsot ért el 200 méter gyorson és 50 méter háton.

Hosszú 2012, 2013 és 2014 után negyedik alkalommal végzett az élen az összesített pontversenyben, ami önmagában 100 ezer dolláros különprémiumot jelent számára.

Egy számban, a 200 méteres pillangóúszás döntőjében - a 100 méter pillangó pénteki ezüstje után - Jakabos Zsuzsanna aranyat érdemelt ki 2:07.77 perces igen jó teljesítménnyel, s ötödik lett a 400-as vegyestáv fináléjában (4:41.76).

A további szombati magyar döntősök közül Gyurta Dániel, aki pénteken olimpiai és háromszoros világbajnokhoz méltó remek produkcióval nyert 200 méter mellen, a 100-as távon nem jutott éremhez, itt az ötödik hely lett az övé (1:00.72). Verrasztó Dávid nyitónapi sikere, a 400 méter vegyes megnyerése után szombaton 200 méteren - amelynek selejtezőjében a nyolcadik időt úszta - nem indult el az esti döntőben. Kis Gergő, aki pénteken 400 méter gyorson megúszta a riói induláshoz szükséges olimpiai A szintet, a befejező napon 1500 méter gyorson állt rajthoz, 15:20.18-as ideje pedig összesítésben a hatodik helyhez volt elegendő.

A Magyar Úszó Szövetség összegzése szerint Jakabos Zsuzsanna megőrizte harmadik helyét a pontversenyben, így 30 ezer dollárral gazdagodik, Verrasztó Dávid viszont végül leszorult a dobogóról. Így is jár neki azonban pénzjutalom: negyedik helyéért a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA "honorlistája" alapján 25 ezer dollárra jogosult. A nyolc állomásból álló vk-sorozat zárultával a nemzetek összevetésében a magyaroké lett a második legtöbb arany (44) az ausztrálok (47) mögött, a teljes éremgyűjteményt tekintve pedig Magyarország negyedik a listán 98 dobogós helyezéssel.

A 2015-ös világkupa összesített pontversenyének hivatalos végeredménye és a pénzdíjak:
Nők:
1. HOSSZÚ KATINKA    669 pont 100 ezer dollár
2. Emily Seebohm (ausztrál)  441    50 ezer dollár
3. JAKABOS ZSUZSANNA   201   30 ezer dollár
Férfiak:
1. Cameron van der Burgh (dél-afrikai)  369 pont  100 ezer dollár
2. Chad Le Clos (dél-afrikai)   180   50 ezer dollár
3. Mitch Larkin (ausztrál)    174   30 ezer dollár
4. VERRASZTÓ DÁVID      135

Videók