Vizes vb - Rekord résztvevői létszámmal indul a program Dohában

Rekord résztvevői létszámmal kezdődik Dohában a 21. vizes világbajnokság.


A szervezők bejelentése szerint az első katari vizes vb-n több mint 2600 versenyző szerepel 201 országból, valamint indul a menekültek csapata is.

Külön véve a sportágakat, négyben - köztük az úszásban - soha ennyi ország nem indult még vb-n, míg három sportágban a versenyzők létszáma számít csúcsnak.

A hat sportágban - úszás, nyíltvízi úszás, műugrás, óriás-toronyugrás, szinkronúszás, vízilabda - összesen 75 számban hirdetnek győztest.

Huszain al-Muszallam, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke kiemelte, hogy mivel ez a régió először ad otthont vizes vb-nek, izgatottan várják, hogyan járul majd hozzá az esemény a célközönség bővüléséhez, hogy minél többen vehessenek részt, versenyezhessenek a vizes sportokban, illetve minél többen részesüljenek az előnyeiből.

"Örülünk, hogy itt lehetünk Dohában a vizes világbajnokságon. Katar bebizonyította, hogy kiváló házigazdája a nagy sporteseményeknek, és nagyon bízunk benne, hogy a sportolók számára a legjobb feltételeket biztosítja a versenyzéshez. Máris kaptunk pozitív visszajelzéseket sportolóktól, akik izgatottan várják, hogy elkezdődjenek a küzdelmek" - tette hozzá.

A dohai vizes világbajnokságot az M4 Sport élőben közvetíti.

Borítókép: worldaquatics-doha2024.com

Videók