Mind a négy magyar bejutott a döntőbe

Demeter Bence, Kardos Bence, Marosi Ádám és Bereczki Roland is érintett lesz vasárnap.


Mind a négy magyar - Demeter Bence, Kardos Bence, Marosi Ádám és Bereczki Richárd - bejutott a vasárnapi döntőbe a férfiak hagyományos versenyében a kairói olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.

A pénteki selejtezőben három, egyformán 27 fős csoportban küzdött a 81 induló, az első tíz-tíz hely ért automatikusan finálét, további hatan pedig a pontszámuk alapján kerültek a legjobbak közé.

Az A csoportban szereplő Demeter Bence a páston 14 győzelemmel és 12 vereséggel a tizedik helyet szerezte meg, majd a 200 méteres úszásban hatodik lett (2:04.74), és két szám után a kilencedik helyen állt. A futásból és lövészetből álló kombinált számot az eredetileg kiírtnál egy órával később kezdték meg, mert a lövészetnél használt berendezés elromlott. Martinek János szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Demeter Bence háromszor melegített be, míg végre elrajtolhatott.

A malőr nem zavarta meg a már olimpiai kvótás versenyzőt, nemhogy megtartotta helyezését, még előre is lépett a negyedik helyre.

A B csoportban Marosi Ádám és a fiatal Kardos Bence szerepelt. A program szerint ők előbb úsztak, aztán vívtak. A medencében Kardos volt a leggyorsabb (2:02.99), a londoni olimpián bronzérmes Marosi ideje (2:06.45) pedig a nyolcadik helyhez volt elég. A páston viszont Kardosnak erős volt a mezőny, mindössze 8 győzelmet aratott a 18 vereség mellett, ezzel csak két vetélytársát előzte meg.

Marosi jól vívott (16/10), a páston elért negyedik helye után összetettben ötödikként várta a befejező számot. Kardos a szerény vívása miatt 22. volt, és 1 perc 24 másodperccel az első helyen álló mögött rajtolt el, de a tizedik helytől is több mint fél perc választotta el. Ugyanakkor erőssége a kombinált szám, amit most is bizonyított, feljött a hetedik pozícióba, míg Marosi kilencedikként biztosította helyét a fináléban.

A C csoportba osztott Bereczki Richárd is úszással kezdte a napot, 2:06.08 perces idővel nyolcadik lett a medencében. A páston elért 14 győzelme és 12 veresége a tizedik helyet jelentette számára, és a sűrű mezőnyben kilencedikként várta a folytatást, ahonnan nem volt nehéz bejutnia a döntőbe, végül hatodikként futott a célba.

A világbajnokságon szombaton a női döntőt rendezik meg, de az olimpiai lebonyolításnak megfelelően a körvívásra már pénteken este sor került. A fináléba jutott három magyar közül a legutóbbi nemzetközi viadalon, a székesfehérvári világkupa-döntőben bronzérmes, előtte Szófiában vk-győztes fiatal Gulyás Michelle, valamint a rutinos Alekszejev Tamara remekelt a páston, mindkettőjük neve mellé 22 győzelem és 13 vereség került, ami 232 pontot és holtversenyen második helyet ért. Guzi Blanka a gyenge számában nem tudott jó eredményt elérni, 10/25-ös mérlegével 160 pontot kapott, és a 35. helyen zárt. A vívást a fehérorosz Anasztaszija Prokopenko nyerte meg 244 ponttal (24/11).

A női döntő szombati folytatása után vasárnap a férfiak fináléját rendezik meg, hétfőn pedig a vegyes váltóra kerül sor. A hagyományos egyéni versenyek első három helyezettje olimpiai kvótát kap.
A nyitónapon, kedden bronzérmes lett az Erdős Rita, Simon Sarolta páros női váltóban, míg szerdán ötödikként végzett a Regős Gergely, Szép Balázs kettős a férfiak hasonló versenyében.

Borítókép: Facebook.com/ Magyar Öttusa Szövetség 

Videók