Van esély a hazai nézők jelenlétére

A kormány és a szervezőbizottság azért kacérkodik a gondolattal.


Japán médiainformációk szerint a koronavírus-járvány ellenére az illetékesek egyre inkább hajlanak arra, hogy engedélyezzék a japán szurkolók jelenlétét a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein.

Az Asahi című lap úgy tudja, hogy a kormány és a szervezőbizottság azért kacérkodik a gondolattal, mert az országban egyre nagyobb az átoltottság, az új esetek száma pedig csökken. Az újság ugyanakkor információforrást nem nevezett meg, a kormány és a szervezőbizottság pedig egyelőre nem kommentálta az értesülést. Az Asahi emlékeztet, hogy egy hónappal ezelőtt még más volt a hangulat az illetékesek köreiben, akkor arról volt szó, hogy valószínűleg zárt kapuk mögött kell lebonyolítani az ötkarikás eseményt. A külföldi szurkolók beutazását már korábban megtiltották, a japán érdeklődők esetleges beengedéséről a tervek szerint június végéig születik döntés. A rendezést nagyon sokan ellenzik Japánban attól félve, hogy növekedni fog az esetszám és leterhelt lesz az egészségügyi rendszer.

Az ausztrál külügyminiszter, Marise Payne szerdán arról beszélt, hogy azok a sportolók, akikkel találkozott, nagyon izgatottan várják a rajtot, noha a modernkori játékok történetének legnehezebb körülményeivel kell majd megküzdeniük. Ezzel szemben - ugyancsak szerdán - az ausztrál baseball-válogatott visszalépett az utolsó olimpiai kvalifikációs tornától azzal az indokkal, hogy leküzdhetetlen akadályokba ütközött a pandémia miatt. A tokiói olimpiát eredetileg tavaly bonyolították volna le, de a járvány miatt egy évvel elhalasztották. Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság elnöke most azzal pórbálja nyugtatni a rendezés ellenzőit, hogy bejelentette, a külföldről érkező médiamunkásokat szigorúan ellenőrzik majd, és biztosítják, hogy ne hagyhassák el az előre kijelölt területeket. A mozgásukat GPS-en keresztül követik, és nem engedélyezik számukra, hogy helyi ismerőseikkel találkozzanak vagy olyan helyen tartózkodjanak, amely nincs regisztrálva.

A japánok egy része ugyanakkor kételkedik az intézkedések betartatásában, mondván: az újságíróknak elég a hotelszobájukban hagyniuk a telefonjukat, és utána bárhova utazhatnak. Japánt eddig elkerülte a járvány nagy hulláma, ezzel együtt több mint 760 ezer megbetegedést és 13 600-nál is több halálesetet regisztráltak az országban. Tokióban és más prefektúrákban továbbra is egészségügyi vészhelyzet van érvényben június 20-ig.

Borítókép: Carl Court/Getty Images

Videók