Nézők előtt rendezik meg, a PGA Championshipet

Az eseményt május 20 és 23-a között bonyolítják le.


Limitált számban ugyan, de nézők előtt rendezik meg a profi golfozók májusi Major-viadalát, a PGA Championshipet.

A május 20. és 23. között sorra kerülő versenyt szervező amerikai szövetség (PGA of America) kedden jelentette be döntését, amely szerint mind a négy napra 10 ezer rajongót engednek majd be a dél-karolinai Kiawah Island Golf Resort versenypályájára, a The Ocean Course-ra.

A szövetség jelezte, hogy a döntést az állam illetékes testületével, orvosokkal és egyéb szakemberekkel közösen hozta meg. Jim Richerson elnök közleményben hozzátette, hogy szerették volna, ha telt ház előtt játszhatnak a világ legjobb golfozói, de így is örülnek, hogy a járványhelyzet ellenére lesznek nézők a pálya mellett.





A dél-karolinai golfklub 2012-ben adott otthont legutóbb a PGA Championshipnek, és az akkor Rory McIlroy sikerével zárult tornán minden nap 30 ezernél is többen szurkoltak a helyszínen.

Az év első Major-versenye, a US Masters rendezői január közepén jelentették be, hogy limitált számban lehetnek majd rajongók a helyszínen, azt viszont nem közölték, hogy mennyi jegyet adnak el az április 8-án kezdődő augustai viadalra.

Borítókép: Facebook.com/ PGA Championship 

Videók