"Ha nem sikerült volna nyernünk, óriási bajban lennénk"

Siklósi: a heidenheimi győzelemmel ért össze a csapat.


Az olimpiai kvalifikáció szempontjában nagyon fontos hétvégi világkupa-győzelemmel érett össze a magyar férfi párbajtőr-válogatott a világbajnok Siklósi Gergely szerint.

A tavalyi, budapesti vb-n aranyérmes vívó, aki a németországi vk-fordulóban a csapatdiadal előtt egyéniben is győzött, az M4 Sport Sporthíradójában kedden úgy fogalmazott: a döntő előtti mérkőzéseken annyira magabiztosak és fegyelmezettek voltak az asszók alatt, hogy számára nem volt kérdés, el fognak jutni a fináléig.

A franciák elleni utolsó összecsapás szorosabban alakult, az utolsó pár előtt az ellenfél 38-37-re vezetett, de azt - amint Siklósi emlékeztetett rá - Berta Dániel nagyon magabiztosan fejezte be.

"Azt éreztem, hogy most érett össze ez a csapat, most lett egy egész, és hogyha egyben tudjuk tartani, akkor nagyon sok mindenre, akár olimpiai éremre is képes lehet" - tette hozzá.

A BHSE 22 éves párbajtőrözője elmondta, hogy a világkupán a csapatversenyre készültek minden tekintetben, az egyéni győzelem bónusz volt a számára, ami időben megelőzte a fontosabb viadalt.

"Ha most nem sikerült volna ilyen szépen menetelnünk és győznünk, akkor óriási bajban lennénk a csapatkvalifikáció terén. De ez volt a feladatunk, és teljesítettük" - hangsúlyozta.

A magyarok jelenleg a mögöttük álló oroszokkal, valamint az őket kis különbséggel megelőző olaszokkal és ukránokkal vannak versenyben a tokiói ötkarikás részvétel kiharcolásáért.

"Az fog dönteni, hogy a következő két világkupán melyik európai együttes szerepel jobban. Emellett figyelni kell az afrikai zónára is, hiszen Egyiptomnak csak a 16 közé kell jutnia a világranglistán és akkor ott van az olimpián, amivel eggyel kevesebb európai helyet biztosítana nekünk" - folytatta.

A férfi párbajtőrcsapatok a kvalifikációs sorozat végéig még Vancouverben és Buenos Airesben szerezhetnek pontokat, februárban, illetve márciusban.

A magyar válogatott alaposan megnehezítette a dolgát azzal, hogy a tavalyi, budapesti világbajnokságon, a nyolcaddöntőben kulcsfontosságú összecsapáson kikapott az ukránoktól, és novemberben ugyancsak alulmaradt velük szemben a 16 között Bernben. A heidenheimi győzelemmel azonban lényegesen javultak az esélyei.

Siklósi szerint nagy lökést ad nekik, hogy ezután már kevesebbet kell teljesíteniük, de így is az a céljuk, hogy megnyerjék a következő világkupát, majd a rá következőt, és így minél jobb pozícióból induljanak az olimpián.

A sikereinek hátterére, okára vonatkozó kérdésre úgy reagált: "az a nagy fegyverem, hogy alacsonyan tudom tartani a pulzusomat asszó közben, nyugodt tudok maradni, végig tudom vinni a taktikámat".

Mint mondta, úgy érzi, a vb-győzelemmel a hazai vívók számára megszerzendő skalppá vált, a nemzetközi mezőnyben pedig egy kicsit elismertté.

Borítókép: Devin Manky / Getty Images

Videók