Price izgalmas hajrában jutott tovább

Benjamin Pratnemernek nem sokon múlott a bravúr.


A londoni dartsvilágbajnokság esti programjában négyből három meccsen döntő szett döntötte el a továbbjutást.

Steve Beaton nyerte az első szettet, ami után a másodikban gyorsan hátrányba került, de ezt kiküszöbölte egy 170-es, majd egy 133-as kiszállóval. Kyle Anderson erre egy 116-os kiszállóval válaszolt, amivel egyenlíteni tudott a szetteket tekintve. A 25. helyen kiemelt Beaton egy könnyed szettel került közel a továbbjutáshoz, annak ellenére is, hogy Anderson kétszer is dobhatott a döntő játszmáért, azonban nem jöttek a duplák, amit megbüntetett az angol és 3:1-re nyert.

Chris Dobey hiába kezdett nagyszerűen és vezetett 2-0-ra, Ron Meulenkamp egyenlíteni tudott, így döntő szettre maradt a döntés. Az utolsó szettben a holland lépett el két nyert leggel, de a 22. kiemelt angol fordítani tudott és 4-2-re behúzta a szettet, amivel a harmadik körbe juttatta magát.

Danny Noppert majdnem hoppon maradt, azonban elmaradt a meglepetés Callan Rydz döntő szettben maradt alul. A sorban következő angol-holland összecsapás már nem a hollandoknak kedvezett, a 10. kiemelt Dave Chisnall 3:1-re győzte le Vincent van der Voortot.

Azt est utolsó mérkőzése volt a legnagyobb show, amikor is a világbajnokság egyik nagy esélyese Gerwyn Price a tábla elé lépett és a vártnál nehezebben, de továbbjutott. A harmadik helyen kiemelt walesi hozta az első szettet, utána azonban veszített az összpontosításából és szétesett, így fordítani tudott William O’Connor. Price ezt követően egyenlíteni tudott, de csak loholt az eredmény után egészen az utolsó pillanatokig, amikor az ír elnézte a kiszállóját, amit nagyszerűen ki is használt a Jégember és brékelt. Ezt követően már 4-2-vel behúzta a mérkőzést.

Price wins!

roll that price is coming back now for double eighteen to win the match and losing more than one occasion double eighteen price escapes from a absolute crisis mid match in the end of the match twice in trouble twice away from the match but in the end prices games and stays on track

Forrás: pdc.tv
Borítókép: facebook/pdc

Videók