Vereséggel zárta az Eb-t a magyar válogatott

A negyedik helyen végeztek így csoportjukban rögbiseink.


A magyar rögbiválogatott 36-27-es svédországi vereséggel zárta az Európai Nemzetek Kupája-sorozat első konferenciájának északi csoportját.

 
A norrköpingi mérkőzésen az esélyesebb hazai csapat (a világranglista 47. helyezettje) büntetővel kezdett, majd célt szerzett, a 34. percre pedig már 12 pontos előnyre tett szert (18-6). A magyar együttes (68.) az első félidő nagyobb részében fegyelmezetten védekezett, támadásban viszont csak felvillanásai voltak, bár a szünet előtti hajrában egy céllal azért felzárkózott (18-13).
 
A második játékrészben három céljukkal tetemes előnyhöz jutottak a házigazdák (36-13), a vendégcsapat azonban két céllal váratlanul mozgalmassá tette az utolsó tíz percet, amelyben senki nem szerzett újabb pontot.
 
A magyar válogatott november elején a 31-16-os moldovai sikerrel kezdte a 2018/19-es kiírást, majd egy héttel később Ukrajna csapatával szemben 48-24-re maradt alul Százhalombattán. Ugyanott múlt szombaton Luxemburg válogatottja 18-15-re győzött.
 
Az egykörös Eb-n a magyar csapat hat pontjával a negyedik helyen végzett a csoportban, ahonnan a négypontos moldovai alakulat esett ki. Az elsőségről és a feljutásról az utolsó csoportmeccs, az Ukrajna-Svédország összecsapás dönt jövő vasárnap. A házigazda ukránoknak 10, a vendég svédeknek 14 pontjuk van.

Videók